Sikerült eloltaniuk a tűzoltóknak csütörtök este, nem sokkal 9 óra előtt azt a tüzet, amely egy régi bérházban keletkezett a főváros VIII. kerületében – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Kisdi Máté tájékoztatása szerint jelenleg az utómunkálatok zajlanak, emiatt a Tolnai Lajos utca és a Bérkocsis utca érintett szakasza továbbra is le van zárva. Ezt követően megkezdődik a lakások állapotának felmérése – tette hozzá.
Az elsődleges vizsgálatok szerint három lakásba nem lehet visszaköltözni, az ott lakókat az önkormányzat helyezi el.
A Tolnai Lajos utcai bérház tetőszerkezete korábban 250 négyzetméteren égett, húsz lakót menekítettek ki az épületből.