Szőlőt érlel és lifteket hajt a nap Szekszárdon

Két tízemeletes lakóépületükre már felszerelték, de jövőre valamennyi magasabb házuk tetején ott lesznek a napelemek, hogy teljes egészében kiváltsák a közösségi áramfogyasztást. Az Alisca Lakásszövetkezet beruházása ráadásul azért is különleges, mert ez idáig egy fillér pályázati támogatás nélkül, mondhatni önerőből valósították meg – hangzott el a közreműködőkkel folytatott beszélgetésben.

 

Szekszard-1Ne emelkedjen a közös költség, de takarítsák meg a közösségi villamosenergia-fogyasztást (vagyis a lépcsőházi világítással, a szellőzők és a liftek működtetésével elfogyasztott áramot) – ezt az egymondatos célt fogalmazta meg Erős István, a szekszárdi Alisca Lakásszövetkezet igazgatója a kezdetekkor. – Így is lett megtervezve és kihozva minden – teszi még hozzá a céltudatos szakember.

 

Persze, hogy „kijöjjenek a számok”, vagyis sikerüljön egy olyan finanszírozási konstrukciót összeállítani, amelynél elkerülhető a közös költség nem kívánt emelése, ahhoz az is kellett, hogy jelentősen csökkenjen a napelemek világpiaci ára – fejti ki Erdősi Gábor, az OTP Bank dél-dunántúli társasházi szakértője.
Szekszard-2Aztán már csak a pontos áramfogyasztást és a napsütéses órák számát (amely ezen a szép bortermő vidéken az országos átlag feletti) kellett tudni, és máris megvolt az első „házra szabott” napelemes rendszer terve – fejezi be Solti János energiagazdálkodási szakmérnök, hozzászólásával is érzékeltetve, hogy itt bizony valódi csapatmunkáról volt szó. Az asztal körül ülők aztán a helyi Zöldtárs Alapítvány nevét sem mulasztják el megemlíteni, akik szintúgy hozzájárultak az ötleteléshez.

Szekszárdi napelemes beruházás 1.

Az 1971-es Vadászati Világkiállításra épített városi szállodával átellenben, a Mészáros Lázár utca 3. szám alatt található az a tízemeletes épület, ahol a munkálatok elkezdődtek. Itt csaknem féléve üzemel a napelemes rendszer. Beszélgetésünkkor (november közepén – a Szerk.) már a végső simításokat végezték a másodiknak választott lakóház tetején, a maradék három szövetkezeti magasház napelemekkel történő felszerelése viszont a jövő évre marad. A Lakásszövetkezet 87 épületet (összesen 3 500 lakást) kezel, ebből ennél az ötnél éri meg a szolárpanelek telepítése.

Szekszard-3

Szekszárdi napelemes beruházás 2.

A 75 lakásos Mészáros Lázár utcai háznál egyébként összesen 6,8 millió forintba került a beruházás. Ezt az összeget részben saját megtakarításból, részben a szövetkezet által felvett 9 és féléves futamidejű hitelből fedezték. A pénzügyi megoldást kidolgozó Erdősi Gábor még azt is elárulta, hogy az egészhez egy kedvező lakás-takarékpénztári konstrukció is társul (szintén az OTP Csoporttól), amelynek köszönhetően a hosszabb futamidő ellenére sem emelkednek majd a törlesztőrészletek.

 

Szekszárdi napelemes beruházás 3.

A lakóközösség most éves viszonylatban 640 ezer forintot költ közösségi áramfogyasztásra, azaz a lépcsőházi világításra, valamint a szellőzőrendszer és a lift működtetésére. Ezt a pénzt váltja ki 100%-ban a napelemek termelte „zöld” áram. A megvalósításra felvett hitel havi törlesztőrészlete ugyanakkor 51 ezer forint, így valóban szinte „centire” azonos a kiváltott pénzösszeg, a közös költség pedig nem változott. Szekszard-5A futamidő leteltével az ún. teljesítménygaranciából – ez a napelemekre vállalt általában 25 éves garancia, amely során a gyártók legalább 80%-os teljesítmény-megmaradást garantálnak – 15 év marad hátra, tehát legalább még ennyi ideig kapják majd az ingyen áramot. Összehasonlításképp: a Mészáros Lázár utcai lakóépület évi 5,6 millió forintból gazdálkodik, így a megtakarított energiamennyiség 11,4%.

 

Szekszárdi napelemes beruházás 4.

Egyébként a rendszer összeszerelése csak 4 napot vett igénybe. A közműszolgáltatónál történő igénybejelentés, a csatlakozási szerződés előkészítése, az engedélyeztetés és a villanyóra cseréje (analógról digitálisra) azonban ennél hosszabb ideig, összesen kb. egy hónapig tartott. A hálózati csatlakozással összefüggő előkészületeket azért is fontos külön megemlíteni, mert a villamosenergia-ellátó rendszerre történő csatlakozás nélkül az ilyesfajta beruházásokat nem lehet, nem lenne célszerű, megvalósítani.

 

Szekszárdi napelemes beruházás 5.

A napelemes rendszerek ugyanis évszaktól függően, egyenetlenül termelik az áramot.

Szekszard-6

A nyári időszakban (2,5 hónap alatt) a Mészáros Lázár utcában például összesen 3 200 kilowattnyit állítottak elő, a szükséges mennyiség csaknem kétszeresét. Télen, felhős időben, szórt fényben viszont rá kell segíteni a házi naperőmű termelésére. Persze ilyenkor is van energialeadás (szekszárdi ottjártunkkor, erősen felhős időben, 697 W (kb. 6%-os) teljesítményt jelzett az inverter), de ez önmagában nem elegendő.

 

Szekszárdi napelemes beruházás 6.

Solti János szerint ugyanakkor odafigyeléssel érdemes tervezni ezt a hálózati „energiacserét”. A hálózatba betáplált felesleges energiamennyiség és az onnan érkező pótlás különbözete nem szabad, hogy jelentősen eltérjen egymástól. A jelenlegi elszámolási rendben meghatározott áramátvételi árak miatt a „nullszaldós” megoldásra érdemes törekedni. A Mészáros Lázár utcai ház tetején lévő 44 darab panellel is ezt az egyensúlyt szerették volna beállítani.