A karácsonyi és szilveszteri ünnepek alatt leggyakrabban ebben az évben is tűzeset miatt tettek bejelentést az Aegon Magyarország ügyfelei. A legnagyobb bejelentett kár 10 milliós nagyságrendű volt, és minden negyedik káresemény összege elérte az egymillió forintot. A biztosító az Országos Kármegelőzési Program keretében az ünnepek előtt is igyekezett felhívni a lakosság figyelmét a károk elkerülésére.
A karácsonyi-újévi időszak idén sem telt el károk nélkül. Az ünnepi időszak két hete alatt közel 50 tűzesettel kapcsolatos bejelentés érkezett a biztosítóhoz. Az esetek többségében a kárösszeg viszonylag alacsony, 500 ezer forint alatti volt, de a bejelentések egyötöde milliós nagyságrendű kárral járó esemény volt. A legnagyobb bejelentett kár 10 milliós nagyságrendű, ebben az esetben a tüzet az előzetes vizsgálatok szerint rövidzárlat okozta. Az épületben, a bútorokban és egyéb ingóságokban keletkezett kár.
Az Aegon Magyarországhoz érkezett bejelentések alapján a leggyakrabban még mindig a karácsonyfa izzók, illetve csillagszórók okozzák a tüzeket, de gyakoriak a főzéskor, sütéskor kifröccsenő forró olaj okozta égési sérülések is.
„Úgy gondoljuk, hogy a károk java része egy kis odafigyeléssel elkerülhető lenne, éppen ezért egy mindeddig egyedülálló kezdeményezés, az Országos Kármegelőzési Program keretében szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét a szezonálisan előforduló károk veszélyeire, és a www.karmegelozes.hu oldalon tanácsokat is adunk ezek elkerüléséhez” – mondta Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese.
A Kármegelőzési Program keretében az ünnepek előtt az Aegon Magyarország – a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal együtt – szórólapok segítségével is igyekezett felhívni a lakosság figyelmét az ilyentájt gyakori károkra és arra, hogyan lehetne ezeket elkerülni.
Forrás: biztositasiszemle.hu