Energiahatékony épület-felújítás a 2014. évi előírások tükrében konferencia

A konferencia időpontja: 2014. február 19. szerda 10:00

Helyszín: Syma Csarnok, Comfort Budapest Szakkiállítás, 1146 Budapest, Dózsa György út 1.

A 2014-es év számos jogszabályi változást tartogat nem csak a felújításban gondolkodók számára, hanem az építésügy érintett területein tevékenykedő szakemberek számára is.

Megváltozik az épületek energetikai követelményeit meghatározó rendelet, energiatanúsítási rendszerben is van módosulás, új tűzvédelmi előírások kerülnek kidolgozásra, megváltozik, kiszélesedik a pályázati rendszer, kidolgozásra került a Nemzeti Épületenergetikai Szabályozás, megváltoztak az építési termékek beépítésének, forgalomba hozatalának és azok megfelelőségének, (teljesítményének) igazolási esetei. Változtak a gépészeti rendszerekre vonatkozó jogszabályok, előírások, GMBSZ, gázkészülékek felülvizsgálata, a kéménysepréssel összefüggő előírások, stb. és a finanszírozási lehetőségek is.

A Társasházi Háztartás és a Rockwool Hungary Kft. által közösen támogatott rendezvény a főbb változásokat kívánja bemutatni a társasházkezelők számára, hogy megfelelő tájékozottsággal rendelkezzenek az épületek felújításának jövőbeni követelményeiről, és egyben a tervezők, energiatanúsítók is hasznos információkat kapjanak a megváltozott jogszabályi környezetről.

Az „Energia hatékony épület-felújítás a 2014. évi előírások tükrében” konferencia tervezett programja

9:00-10.00 Regisztráció

A konferenciát megnyitja: Matuz Géza, az ÉMI vezérigazgató helyettese

Levezető: Lestyán Mária

Megváltozott jogszabályi és támogatási környezet 2014

10:00-10.30 Épület-felújítások illeszkedése a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiába
Előadó: Matuz Géza vezérigazgató helyettes –  ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innováció Nonprofit Kft.

10.30-11.00 Költség optimum szintre változó energetikai követelmények
Előadó: Dr. Csoknyai Tamás Egyetemi docens – Budapesti Műszaki Egyetem Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék

11.00-11.30 Fény az alagút végén? 2014-2020 évi időszakra tervezett felújítási programok 
Előadó: Hízó Ferenc – Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Zöldgazdaság Fejlesztéséért, Klímapolitikáért és Kiemelt Közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár (felkérés alatt)

11.30-12.00 Épületek energetikai tanúsítása és azok ellenőrzésének rendszere
Előadó: Dr. Kajtár László gépészmérnök, klímatechnikai szakmérnök – BME docens, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti tagozatának elnökségi tagja

12.00-12.45 Kávé szünet, a kiállítás megtekintése

Megkerülhetetlen előírások

12.45-13.15 Megváltozott jogszabályi környezet kihatása a társasházakra 
Dr. Bék Ágnes elnök – TTOE

13.15-13.45 Égető problémák! Épület felújítások tűzvédelmi kérdései 
Előadó: Mészáros János tűzvédelmi szakértő – MMK, MÉK Tűzvédelmi Tagozat

13:45-14.15 Az ár nem műszaki paraméter! A hőszigetelő épületburok megválasztásának kihívásai szakmai alapon 
Előadó: Lestyán Mária építészmérnök, szakmai kapcsolatokért felelős igazgató – Rockwool Hungary Kft. az A1 Hőszigetelőanyag-gyártók Egyesületének elnöke

14:15-14:45 Kávé szünet

Gépészet és finanszírozás

14.45-15.10 Fűtés korszerűsítés – nézzük a megoldást a kéményen keresztül
Előadó – Somogyvári András műszaki igazgató – Diametrus Kft.

15.10-15:30 „Tegyük helyre a gázos témákat” – Nyílt égésterű gázkészülékek biztonságos légellátása a hatályos szabályozások tükrében
Előadó: Király Tamás cégvezető – Aereco Légtechnika Kft.

15.30-15.50 Finanszírozható panelfelújítás, a megtérülés garanciája 
Előadó: Grosser Erique – Energosys Kft.

15.50-16.10 Az energiahatékony épületfelújítás pénzintézeti finanszírozásának szempontjai, lehetséges megoldásai 
Előadó: dr. Zsigmond Olivér társasházi szakértő OTP Bank Nyrt.

16:10 Gyártói bemutatkozások

Forrás: tht.hu