Let’s Colour, azaz fesd ki! Pályázat társasházaknak, civileknek

800 négyzetméternyi fal kifestéshez elegendő festéket, valamint a felületre tervezett egyedi design-t és az önkéntesekkel történő közös festés élményét nyerhetik meg a pályázók idén is a településszépítő pályázaton. A civil szervezetek, óvodák, iskolák és önkormányzatok közösségi tereinek megújítása érdekében meghirdetett felhívás nyílt, melynek nyertesét a zsűri a kategóriánként a legtöbb szavazatot elnyerő pályázók közül választja ki. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület az elmúlt években tapasztalt kiemelt érdeklődésre tekintettel döntött úgy, hogy idén is meghirdeti pályázatát két kategóriában.

Tavaly az internetes szavazás alapján három győztest hirdetettek ki. A nyertes pályázatok megvalósítása mellett tavaly a budapesti Kerepesi úti betonkerítés kifestése volt a projekt legnagyobb vállalkozása, melynek kivitelezésében közel 100 önkéntes is részt vett. Az 500 méter hosszú betonkerítés szürkesége immár a múlté, a környék a festésnek köszönhetően egészen új arcát mutatja.

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület felhívására bármilyen társadalmi szervezet, önkormányzat, valamint több emberből álló ad hoc csoportosulás – például társasházak, lakóközösségek, polgár jogi társaságok, baráti közösségek – is jelentkezhet. 

A jelentkezőknek biztosítani kell a helyszínként szolgáló falfelületet, amely egy közösség életében központi szerepet tölt be, valamint a csapatot, melynek tagjai önkéntesként elvégzik a festést. A felület nem lehet négy méternél magasabb, hogy különösebb speciális felszerelés nélkül, a hétköznapi emberek is le tudják festeni. A győztesek ötletük megvalósításához 800 négyzetméternyi falra elegendő festéket, professzionális designterveket, műszaki szakértőt és a festés teljes levezénylését kapják, valamint az élményt, amely a közös, önkéntes színesítéssel jár.

A pályázatok feltöltési ideje: 2014. május 5. 0:00-tól – június 1. 24:00-ig. (a megadott határidőn belül bármikor feltölthetőek a pályázatok, a beérkezés sorrendje nem számít).

  • Szavazási időszak: 2014. június 2. 0:00-tól – június 22. 24:00-ig.
  • Eredményhirdetés: 2014. június 23. 16:00
  • Nyertes pályázatok megvalósítása: 2014. szeptember 7-ig

A pályázatokat a www.letscolour.hu weboldalon kell felölteni az erre szolgáló menüponton keresztül. A jelentkezések feltöltési időszakát követően a pályázatokra 3 héten keresztül az interneten keresztül lehet szavazni. Az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázata döntőbe kerül. A döntőbe jutott, kategóriánként 3 legjobb pályamunkát szakmai zsűri értékeli, a nyerteseket ez alapján hirdeti ki az egyesület.

Forrás: ittlakunk.hu