Világháborús rakétát találtak a II. kerületben, 18 társasházat kiürítenek – Frissítve!

Egy világháborús rakétát találtak a II. kerületi Ribáry utcában egy építkezésen csütörtök délután, a környéken 18 társasházat kiürítenek – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

Várkonyi Melinda elmondta, hogy építkezés közben került elő az M30-as vagy M31-es rakéta, amelynek elhelyezkedéséből következtetve valószínű, hogy kilőtt állapotú. A rakéta jelenlegi helyzetében nem látszik, hogy a robbanószerkezetet magában foglaló harci rész rajta van-e a robbanótesten.

Emiatt a Marczibányi téren, az Aranka, a Bimbó és a Ribáry utcában 18 társasházat kiürítenek – tette hozzá.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a lakosságvédelmi intézkedés körülbelül 260 lakost érint. Az igazgatóság a II. kerületi önkormányzattal együttműködésben a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumot jelölte ki ideiglenes befogadóhellyé.

Friss:

Hatástalanították a tűzszerészek azt a második világháborús Katyusa rakétát, amelyet Budapest II. kerületében, a Ribáry utcában egy építkezésen találtak csütörtök délután – közölte a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje az MTI-vel.

Várkonyi Melinda elmondta: az M31-es, közismertebb nevén Katyusa rakétán rajta volt a harci része, amelyben a gyújtószerkezet található. A tűzszerészek ezt kiszerelték, így szállíthatóvá vált a rakéta.

A rakéta 1,8 méter hosszú, harci része 31 centiméter átmérőjű, ebben mintegy 30 kilogrammnyi robbanóanyag van. Valószínűleg a gyújtócsappantyú hibája miatt nem robbant fel – közölte Várkonyi Melinda.
A rakétát elszállítják, de nem semmisítik meg, mert ritkaságnak számít, és oktatási célokra használhatják majd.
A környék lezárása megszűnt. A rakéta miatt 18 társasházat kellett kiüríteni.

Forrás: mti.hu