Energiahivatal: évek óta csökken a magyarországi gáz- és áramfogyasztás

Évek óta csökken a hazai gáz- és áramfogyasztás, tavaly mintegy 25 százalékkal kevesebb gázt használt fel az ország, mint 2010-ben, de villamos energiából is 3 százalékkal kevesebb fogyott a négy évvel korábbinál – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adataiból.

A lakosság az egyetemes szolgáltatás keretében tavaly 3,1 milliárd köbméter földgázt használt fel, míg 2012-ben a fogyasztás meghaladta a 3,2 milliárd, 2011-ben a 3,4 milliárd, 2010-ben pedig a 3,6 milliárd köbmétert.

A teljes – az egyetemes szolgáltatáson felüli, az ipari fogyasztókkal együtt számított – hazai felhasználás szintén csökkent 2010 óta. 

Tavaly az év egészében csaknem 8,5 milliárd köbméter gázt értékesítettek a végfelhasználóknak Magyarországon. Egy évvel korábban még csaknem 9,3 milliárd köbméter volt az ország teljes éves fogyasztása, míg 2011-ben 10,3 milliárd, 2010-ben pedig több mint 11,3 milliárd köbméter földgázt használtak fel a hazai fogyasztók. A 2013-as fogyasztás mintegy 25 százalékkal volt kevesebb a 2010-esnél.

A MEKH adatai szerint nem ilyen arányban, de csökkenő tendencia figyelhető meg az áramfogyasztásban is. Az egyetemes szolgáltatók által ellátott háztartások tavaly nem egészen 10,3 terawattóra villamos energiát használtak fel. A fogyasztás egy évvel korábban meghaladta a 10,4 terawattórát, míg az azt megelőző két évben több mint 10,5, illetve 10,6 terawattórányi áramot vett igénybe a lakosság.

Az egész ország teljes fogyasztása szintén csökken. Tavaly 34,26 terawattóra volt az áramfelhasználás, ez előző évi 34,57 terawattóra után. Az adatok szerint 2011-ben csaknem ugyanennyi, 34,56 terawattórányi áram fogyott az országban, míg 2010-ben még 35,38 terawattóra. A tavalyi fogyasztás több mint 3 százalékkal volt kisebb a 2010-esnél.

A MEKH az MTI megkeresésére jelezte: a hivatal a biztonságos energiaellátás garantálása érdekében folyamatosan vizsgálja a magyar energiapiac helyzetét, az egyes szereplők tevékenységét, fejlesztések végrehajtását, az erőművek tüzelőanyag készleteinek rendelkezésre állását, illetve a fogyasztást.

Az energiafogyasztás mértékének alakulását több tényező is befolyásolja, a többi között az egyre tudatosabb lakossági fogyasztás és az időjárás is jelentős hatással van a felhasználásra – közölte a MEKH.

Forrás: mti.hu (fotó: energia.ma)