OTP: akár 500 ezren is kaphatnak munkáltatói lakáscélú támogatást

Az OTP Bank számításai szerint körülbelül 500 ezer kedvezményezettje lehet a munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatásnak. A hitelintézet elindította a támogatás folyósításához kapcsolódó szolgáltatását – közölte a bank hétfőn az MTI-vel.

A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását, az ehhez kapcsolódó miniszteri rendelet pedig április elején jelent meg.

Az új szabályozás szerint a munkáltató adómentesen nyújthat juttatást hitelintézeten keresztül, öt év alatt összesen ötmillió forint értékben. A támogatás folyósításához szükséges adómentesség feltételeit a munkavállalóknak kell igazolniuk, míg ennek ellenőrzését a munkáltatókra bízza a rendelet. A munkáltatók pénzforgalmi számláját vezető hitelintézet feladata, hogy a rajta keresztül átutalt támogatásokról igazolást adjon ki, és az adóhatóság felé adatszolgáltatást teljesítsen – ismerteti az OTP közleménye.

Az OTP Bank a támogatás folyósításához kapcsolódó szolgáltatáscsomagja keretében a vállalatokkal kötött szerződések alapján, meghatározott díj ellenében átvállalja a munkáltatótól a támogatás adómentességi kritériumainak vizsgálatát és azokról kiállítja a megfelelő igazolást, valamint igény esetén biztosítja a teljes adminisztrációs, eljárási, átutalási és igazolási feladatkört céges partnereinek. A szolgáltatást a munkáltatói partnerek a SZÉP-kártyánál is használt, online felületen keresztül tudják majd elérni.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese úgy véli, hogy a lakáscélú munkáltatói támogatás, amelynek 500 ezer potenciális kedvezményezettje lehet, középtávon hozzájárulhat a lakásvásárlási- és hitelezési piac élénküléséhez, másrészt sokaknak nyújthat segítséget a már meglévő lakáshitelük törlesztésében.

Forrás: mti.hu