A német bankok nem számíthatnak fel kezelési költséget a fogyasztási hitelek után

Németországban a bankok nem számíthatnak fel kezelési költséget a fogyasztási hitelek után a szövetségi legfelső bíróság (BGH) kedden hozott döntése szerint.

A bíróság a Postbank és az esseni National-Bank egy-egy ügyfelének perében hozott általános érvényű, valamennyi bankra és a 2011 óta kötött szerződésekre vonatkozó döntést. 

A felperesek azt kifogásolták, hogy a bank a fogyasztási hitel után fizetendő kamat mellett adminisztrációs díjat is felszámolt a tanácsadás és a hitelképesség vizsgálatának költségére hivatkozva. 

A bíróság szerint ennek a két munkafázisnak az elvégzése kizárólag a bank érdekét szolgálja, ezért a költséget is a banknak kell viselnie, nem pedig az ügyfélnek. 

A vezető német fogyasztóvédelmi szervezet, a Stiftung Warentest szerint a bankok a fogyasztási hitelek esetében általában a hitelösszeg 2 százalékának megfelelő ügyintézési díjat számítanak fel, és 2011 óta nagyjából 20 millió ilyen hitelt helyeztek ki, átlagosan 20 ezer euró összegben. A szervezet becslése szerint az ügyfelek a BGH ítélete nyomán legkevesebb 4 milliárd eurót igényelhetnek vissza a bankoktól.

Forrás: mti.hu