Ez az első ilyen Budapesten – megmutatjuk az új BKV-buszt

Pénteken forgalomba áll az első, a BKV telephelyén összeszerelt busz, amelyet csütörtökön mutattak be.

A BKV egyelőre három olyan járművet szerzett be, amely ebben az úgynevezett PKD-konstrukcióban készül el, és további 15-re opciója van. A minden elemében új jármű részegységenként érkezik a Magyar Autóbuszgyártó Kft.-től, és az összeszerelést a BKV végzi el.


A konstrukció előnye, hogy így lényegesen kedvezőbb áron vásárolhatók meg a járművek, másrészt a gyártásban részt vevők olyan tapasztalatokkal gazdagodnak, amelyeket a karbantartás során fel tudnak használni, továbbá megismerik az újabb technológiákat is – közölte a BKV.

Az első három kocsi részegységei március végén érkeztek meg a BKV-hoz, ott elvégezték a járművek fényezését, üvegezését, beépítették az utastéri burkolatokat, üléseket, kapaszkodókat és a padlót, beszerelték az elektromos kábeleket és a vezetőfülkét.

Forrás: hirado.hu