A többlakásos épületekben a legalacsonyabb az energetikai korszerűsítési hajlandóság annak ellenére, hogy a teljes körű felújításukkal megtakarítható energiamennyiség elérheti a 40-50 százalékot – közölte az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ kedden.
A beruházások akadályainak leküzdésére hat európai ország szakértői keresik a megoldásokat az „Energiahatékonyság közösen” projekt keretében, Magyarországon az Energiaklub vesz részt a munkában.
A magyar lakosság mindössze egyötöde tervezi felújítani otthonát a következő években, ezen belül csak 28 százalék él többlakásos épületben, holott ezen épületek aránya a teljes lakásállomány 34 százaléka – derül ki az Energiaklub lakosság körében végzett felméréséből.
A felmérés adatai szerint a felújítást inkább önerőből finanszíroznák, a válaszadók mindössze 12 százaléka vár pályázati támogatásra és bankhitelt is csak 11 százalék venne fel. A megtakarítási lehetőségek hiányos ismerete is visszaveti a felújítási kedvet.
Nehézséget okoz a szervezési, lebonyolítási képesség hiánya, illetve az, hogy a beruházást a lakók közös döntése alapján lehet csak elindítani, ami akár több száz háztartást is érinthet – ismerteti az Energiaklub.
Az energetikai beruházásba csak átfogó műszaki és pénzügyi tervezés alapján lehet belefogni. A közlemény szerint ennek ellenére a felújítások mindössze negyedében készül szakértői számítás a beruházás előtt.
A felújítók 60 százaléka azt kapta a beruházástól, amit várt, lakásfenntartási költségeik átlagosan 22 százalékkal csökkentek. A legnagyobb megtakarítást a homlokzati hőszigetelés hozta.
Egy modellszámítás alapján egy négyemeletes 32 lakásos gangos ház hőszigetelése és ablakcseréje 673 ezer forint lakásonkénti befektetéssel körülbelül 100 ezer forint megtakarítást hoz évente, a beruházás megtérüléséhez mintegy hat évre van szükség.
Az „Energiahatékonyság közösen” nemzetközi projektbe az Energiaklub négy budapesti, többlakásos épületet von be. A projekttel azt szeretnék alátámasztani, hogy műszaki és pénzügyi szakértők bevonásával a lakóközösség kellő információ birtokában, felelősen dönthet a közös vagyon korszerűsítéséről, jó szervezéssel és kommunikációval pedig elkerülhetők a konfliktusok, megvalósulhat egy sikeres beruházás – közölte az Energiaklub.
Forrás: mti.hu