Leégett az Andrássy úti palota teteje – Negyven embert evakuáltak, kettőt őrizetbe vettek. A lakók nem térhetnek vissza.

Világörökségi épület gyulladt ki a Kodály köröndön kedd délután. A katasztrófavédelem negyed öt körül kiadott közleménye szerint az Andrássy út 83-85. szám alatti palota tetőtere 100 négyzetméteren lángolt, ám tűz gyorsan terjedt, végül az egész tetőszerkezet megsemmisült. A tűzoltók feladata ezután az volt, hogy megakadályozzák a tűz átterjedését a szomszédos lakóépületekre. A tűz a létező legerősebb, ötös besorolású veszélyességi fokozatot kapta. A tűzoltók dolgát megnehezítette, „hogy a csontszáraz tetőn a tűz rohamosan terjedt, mire kiértek a tűzoltók, már több száz négyzetméteren lángolt” – mondta Kisdi Máté. A budapesti katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a tűz továbbterjedését sikerült megakadályozni, az egyik szomszédos épületen a tetőszerkezet csak 5-10 négyzetméteren sérült.

Az iskola is begyulladt

Kis területen, néhány négyzetméteren égett egy iskola épületének tetőszerkezete a Budapest VI. kerületi Felső erdősor utcában, mintegy 60-70 méterre a Kodály köröndön égő épülettől. A tüzet néhány perc alatt eloltották. Az iskola melletti épület lapos tetős részéről oltották a Kodály köröndnél égő épületet is – írta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Két embert őrizetbe vettek

 A rendőrség előállított két férfit, akit közveszély okozás bűntettével gyanúsítanak az Andrássy út és a Szív utca sarkán keletkezett épülettűz kapcsán. A 37 éves É. Attilát és a 36 éves N. Jánost őrizetbe vették – közölte a Police.hu

Mit mond a Btk. a közveszély okozásról?

322. § (1) Aki anyag vagy energia pusztító hatásának kiváltásával közveszélyt idéz elő, vagy a közveszély elhárítását, illetve következményeinek enyhítését akadályozza, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt

a) csoportosan,

b) különösen nagy vagy ezt meghaladó kárt okozva vagy

c) bűnszövetségben

követik el.

(3) A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált okoz.

(4) Aki közveszély okozására irányuló előkészületet követ el, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Aki a közveszély okozását gondatlanságból követi el, vétség miatt három évig, különösen nagy vagy ezt meghaladó kár esetén egy évtől öt évig, halál okozása esetén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(6) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki a közveszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.

Több száz embert evakuáltak, akik a közelben lévő Derkovits Gyula Általános Iskolában és a kerület művelődési házában kaptak menedéket – tudatta Hassay Zsófia. A kerület polgármestere nem tudta megmondani, hogy a szomszédos házból kimenekítettek visszamehetnek-e otthonaikba éjszakára. A menedéket nyújtó két épületben az önkormányzat éjszakai szállást és ételt is biztosít szükség esetén – közölte a polgármester.

A tetőtérből egy gázpalackot lehoztak a tűzoltók, akik nagy erőkkel vonultak a helyszínre, az oltást egy emelőkosaras jármű is segíti. A terézvárosi önkormányzatnál elmodnták, hogy az Andrássy út 83-85. alatti – az UNESCO által az Világörökség részének nyilvánított – épület tetőtere felújítás alatt áll. (A nehéz sorsú palota anyagi gondjairól itt olvashatja korábbi cikkünket.)

„Egy munkás dolgozott a tetőn, ő rohant le, azzal, hogy baj van, lángol a tető” – mondta Hassay.

Mit csinált ott a munkás?

Nem világos azonban, hogy milyen munkát végzett az említett férfi a tetőtéren, ahol hivatalosan évek óta áll a munka. „Ez legfeljebb valami partizánakció lehetett, egy ekkora tető építésénél daruk állnának, egy ekkora tetőtéri munkálathoz hatalmas apparátus kell” – mondta a homlokzat és a tetőtér külső felújítására vonatkozó terveket elkészítő Nagy Bálint. A szakember szerint meghökkentő, hogy a lángok ilyen gyorsan terjedtek a tetőszerkezeten. Ezt csak akkor tartja lehetségesnek, ha a tűzgátló falakat eltávolították. „Ilyet azonban tervező nem rajzol le, nem is kapna meg soha semmilyen engedélyt, a tűzoltóság szűrőjén azonnal fennakadna” – mondta a szakember, aki még az önkormányzat megbízásából végezte el a tervezést, majd a dokumentumokat az önkormányzattal szerződött Andrássy 83-85 kft-nek adta át. „A tűzgátló téglafalak korábban biztosan a helyükön voltak” – erősítette meg Nagy Bálint.

Tűz a Kodály köröndön

Lezárták az Andrássyt, kiürítik a környéket

Fél öt után pár perccel a katasztrófavédelem már azt közölte, hogy 55 tűzoltó oltja az Andrássy úti házat, további egységek tartanak a helyszínre, és teljes szélességében lezárták az Andrássy utat a Kodály köröndnél. A tűzoltók száma végül százhétre nőtt.

Az épületet és a környékét kiürítették, két tűzoltóraj járta a lakásokat és kísérte ki a lakókat, a szomszédos házat a rendőrség ürítette ki.

Öt óra előtt néhány perccel a BRFK is közleményt adott ki a tűzről, azt írják, hogy a Kodály körönd és a Rózsa utca közti szakaszt zárták le, a forgalmat rendőrök irányítják.

Tűz nélkül is bedőlne

A Kodály körönd meghatározó épülete hiába az egyik legszebb az Andrássy úton, lakóinak régóta fejfájást okoz, hogy az állapota évről évre rosszabbodott. A palota lakói két éve már tüntetést is szerveztek, követelve a VI. kerületi önkormányzattól, hogy hárítsa el az életveszélyt, amelybe az előző képviselő testület sodorta őket.

2000-ben ugyanis az önkormányzat, amely akkor a palota száz százalékos tulajdonosa volt megbízta az Andrássy 83-85. kft-t a tetőszerkezet felújításával. A cég azonban már évek óta felszámolás alatt áll, nagyjából hat éve félbe is hagyta a munkálatokat.

„Mindenki, aki feljön a tetőre, szörnyülködik” – mondta a ház által létrehozott tetőtéri bizottságának egyik tagja. „Eltávolították a tűzhatároló falakat, amelyek meggátolták volna a tűz továbbterjedését, nyitva hagyták a födémet” – adott helyzetképet Makszim Norbert. Az önkormányzat csupán annyit tett, hogy felbontotta a szerződést a kft-vel, ám a munkák befejezéséről nem gondoskodott.

Galéria: Lángol egy épület a Kodály köröndön (22 kép)Fotó: Bődey János

„A szerződést tavaly bontottuk fel, mert a cég nem csinált semmit” – mondta a VI. kerület főpolgármestere. Hassay Zsófia úgy tudja, hogy az egész épület egy külföldi cég tulajdona, és az épületben nincs lakó.

Makszim Norbert szerint azonban nem így van: „A ház első és második emeletén lévő lakásokat eladta a lakóknak az önkormányzat – ott negyven lakás van –, a harmadik emeleten öt lakás az önkormányzaté, 21 pedig a felszámolás alatt lévő kft-é” – mondta a ház tetőtéri bizottságának tagja. A tetőtér pedig a társasház – így a lakók – valamint az önkormányzat és a kft közös tulajdona.

A budapesti katasztrófavédelem szóvivője is megerősítette, hogy vannak lakói a háznak, onnan tíz embert evakuálniuk kellett a tűzoltóknak. A két szomszédos épület lakói remélhetőleg éjszakára már visszatérhetnek otthonaikba. Összesen negyven embert kellett ideiglenesen a Derkovits Gyula Általános Iskolában és a művelődési házban elhelyezni.

Forrás: index.hu