Kilenc közintézményében csaknem hatszázmillió forint értékű energetikai korszerűsítést valósít meg a nyíregyházi önkormányzat – közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtófőnöke az MTI-vel.
Parillák Gabriella elmondta, hogy az összesen 586,4 millió forintos, idén befejeződő beruházás megvalósításához 85 százaléknyi európai uniós és hazai pályázati forrást nyertek, így az önkormányzatnak 15 százaléknyi önerőt kell biztosítania.
A 120 ezer lakosú nagyvárosban egy-egy bölcsőde és gimnázium, négy óvoda, két általános iskola, valamint egy rendelőintézet épületét szigetelik, és kicserélik az ablakokat, ajtókat. A létesítmények fűtési rendszerét is megújítják, vezetékeket, radiátorokat cserélnek. Az utóbbiakra termosztatikus szelepeket szerelnek fel, amelyek lehetővé teszik majd az egyes helyiségek hőmérsékletének szabályozását.
Egy közintézményben már megkezdték a korszerűsítést, hat helyszínen pedig a napokban adják a munkaterületet a kivitelezőnek, két épület esetében pedig még nem zárult le a közbeszerzési eljárás.
Az épületek hőszigetelésétől, fűtési rendszereinek korszerűsítésétől az intézményfenntartó önkormányzat húsz-harminc százalékos költségmegtakarítást vár.
Forrás: mti.hu