Életjáradékot nyújtó cégeket vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő

Az állam nevében és annak javára, életjáradékot nyújtó cégeket vásárolhat a jövőben a Nemzeti Eszközkezelő – az ezt lehetővé tevő törvénymódosítás része annak a pénzügyi csomagnak, amely pénteken került a parlament elé, és az Országgyűlés honlapján olvasható.

A konstrukcióban a cégek tulajdonosai lesznek az idős emberek lakásának, cserében életjáradékot fizetnek a korábbi tulajdonosoknak, életük végéig. A Nemzeti Eszközkezelő az életjáradékot nyújtó cég helyébe lép úgy, hogy a jövőben ő fizeti az életjáradékot, viszont megszerzi a lakások tulajdonjogát.

Az eszközkezelő csak olyan életjáradékot nyújtó céget vásárolhat meg, amely nem áll végelszámolás, illetve csőd- vagy felszámolási eljárás alatt. A vásárlás előtt a tulajdonjogát – valamennyi ingatlanra – be kell jegyezni a földhivatali nyilvántartásba, végül pedig a vásárolni kívánt cég értékét független nemzetközi könyvvizsgálóval kell felértékeltetni és a vételár nem haladhatja meg ez az értéket.

A lakában lakó életjáradékos ingyenes lakáshasználatra jogosult továbbra is, függetlenül attól, hogy az életjáradékot fizető más lett.

Forrás: mti.hu