A nap ábrája: mikor lépünk le a szüleinktől?

Európai szinten az északi országokban hagyják el a leghamarabb a szülői fészket a fiatalok, míg Dél- illetve Kelet-Európában a legkésőbb – erre világít rá az Eurofound alapítvány friss elemzése.

Az Eurofound kutatása szerint Európa-szerte jelentős különbségek mutatkoznak a fiatalok elköltözésének időpontja között. Azt is elárulják, hogy a fiatal korosztályból is különösen a lányok azok, akik korábban elhagyják a szülői otthont. Persze a nemek közötti különbség országonként is változó képet fest: míg Svédországban és Dániában csupán egy év az eltérés, addig Bulgáriában, Görögországban, Magyarországon, Lettországban és Romániában a fiatal férfiak három vagy akár több évvel tovább is a szülőkkel élhetnek, mint a nők.

A nap ábrája: mikor lépünk le a szüleinktől?

Dániában a fiatalok több, mint fele már 20 évesen elköltözik otthonról, míg ez a szám Görögországban 29, Bulgáriában pedig 30. A közép- és nyugat-európai országok a mezőny közepén helyezkednek el: Franciaországban 22,5 év, Németországban 23 év, Egyesült Királyságban 24 év, Írországban 25 év, Luxemburgban 26 év és Olaszországban illetve Szlovéniában 28 év után költöznek el otthonról a fiatalok.

Természetesen az elköltözés idejét különböző faktorok befolyásolják, mint például a rendelkezésre álló saját és családi források, a kulturális normák vagy az intézményi korlátok. Például Nyugat-Európában az emberek többsége tartós bérleti szerződéssel oldja meg a lakáskérdést, míg nálunk nagyobb hagyománya van a saját lakás vásárlásának.

Kutatások szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben igen nagy jelentősége van a pénzügyi függőségnek és a fiatal személy jövedelmének is az elköltözés valószínűségét tekintve.

Az elemzés azt is kiemeli, hogy megfigyelhető, hogy azok az országok szenvednek leginkább az ingatlanpiaccal, a magas munkanélküliséggel és az alacsony bérekkel kapcsolatos problémákkal, ahol a fiatalok a legkésőbb hagyják el a szülői házat. A kulturális behatások mellett a jövedelmi hatásból arra is következtethetünk, hogy a válság sok országban valószínűleg tovább késleltette a fiatalok elköltözésének időpontját, ami miatt egyben a felnőtté válás kezdete is későbbre csúszik.

Forrás: portfolio.hu