Orbán Gábor, adó-és pénzügyekért felelős államtitkár szerint a hétfőn benyújtott forintosítási törvényjavaslat az utolsó lépcsőfok ahhoz, hogy tisztességes forinthitelekké alakuljanak az eddigi devizahitelek. Az államtitkár az M1 Az Este című műsorában emellett a forintosított hitelek első kamatszintjéről és a végtörlesztők lehetőségeiről is beszélt.
Az államtitkár fontosnak tartja a forintosított hitelek első kamatszintjének meghatározását, mivel szerinte ez az „utolsó pont az i-re”, ezért is fontos az a döntés, hogy a lakáscélú hitelek esetében 5,5%-ban, a szabad felhasználású hiteleknél pedig 7%-ban maximálják a kamatfelárat. A devizahiteleseknek március 1-jét kell megvárniuk, ekkortól van ugyanis a bankoknak két hónapja arra, hogy az új szerződéseket kiküldjék ügyfeleik részére – mondta el a műsorvezető kérdésére válaszolva.
Varga Mihály korábbi megjegyzését, miszerint a devizahitelesek azért járnak jobban a forintosítással, mivel tavasszal várhatóan gyengülni fog a forint árfolyama, Orbán Gábor csak annyiban kommentálta, hogy „a kormány célja az volt, hogy a családokról az árfolyamkockázat terhét levegye”, hozzátéve, hogy szerinte a következő hónapokban „sokkal nyugodtabban alszik mindenki attól, hogy forinthitele van”.
A végtörlesztőkkel kapcsolatos kérdésre az államtitkár kihangsúlyozta, hogy rájuk nem vonatkozik a négylépcsős törvény-sorozat egyik eleme sem, azonban „ha úgy alakult volna, hogy a végtörlesztés ellenére joggal követelnek a banktól egyoldalú kamatemelés vagy árfolyamrés miatt jogtalanul felszámított díjakat”, akkor egyéni peres eljárást indíthatnak.
Forrás: portfolio.hu