Két tulajdonos miatt öt hónapja gáz nélkül a társasház + VIDEÓ

Öt hónapja nincs gáz egy hatlakásos társasházban Szegeden. A szolgáltató még júliusban szivárgás miatt kötötte le a hálózatról az épületet, a javítás lakásonként 75 ezer forintba kerül. Két lakástulajdonos azonban nem hajlandó fizetni, így a társasház a javítást sem tudta elkezdeni.

„Nagyon hideg volt itt, úgyhogy a gyerekek nem pizsamában aludtak, hanem ruhában. Vastag ruhában aludtak, hogy estére ne fázzanak. Szóval ez nagyon… Még az ellenségemnek sem kívánnám azt a hideget, ami itt volt” – mondta Kolompár Angéla, aki öt gyermekével és férjével él a szegedi társasházban. Legkisebb lánya tüdőgyulladást kapott a tízfokos lakásban. „Egy krónikus beteg gyerekkel vagyunk itt, és nem kapunk semmi lehetőséget? És akkor nagyon nagy nehezen kaptam ezt a kis olajradiátort” – tette hozzá. A család havi százezer forintból él, az árammal működő radiátor miatt a villanyszámlájuk mostanában harmincezer forint.

A társasház hat lakásából négy önkormányzati tulajdonú, a két magántulajdonos lakása üresen áll. A bérlők részletekben fizetik a gázvezeték javításának rájuk eső költségét. Az egyik magántulajdonos viszont nem hajlandó állni a számlát, ő közös költséget sem fizet egy ideje, felhalmozott tartozása több százezer forintra rúg.„Ilyen, speciális tulajdonjogi helyzetek esetén előállhatnak ilyen esetek, a magántulajdonos nem fizet. Azt el kell, hogy mondjuk, hogy az IKV Zrt.-nek nem kötelessége, és nem is teheti meg nyilvánvaló mint közös képviselő, hogy bármilyen tulajdonostárs miatt fizetést eszközöljön” – ezt Szilágyi Tímea, az IKV Zrt. társasház-kezelési csoportvezetője mondta.

A nem fizető lakástulajdonosra jutó javítási költséget a társasház megelőlegezi és később megpróbálja behajtani rajta. A Hír TV úgy tudja, hogy a bérlők a karácsonyt már melegben tölthetik.

 

 

Forrás: mno.hu