Miniszterelnökség: tavasszal kezd működni az állami közműcég

Tavasszal a lakossági földgázszolgáltatással megkezdi működését az állami közműcég, ezt követően pedig a társaság megjelenik az áram-, majd a távhő-szolgáltatói ágazatban is – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, visszautasítják az állami közműcég indulásának késlekedésével kapcsolatos, „félrevezető sajtóhíreket”.

A Lázár János vezette Miniszterelnökség hangsúlyozta: az állami közműszolgáltatás rendszerének megszervezése gőzerővel folyik.

„A korábbi bejelentéseknek megfelelően a nemzeti közműszolgáltatás rendszere a következő két-három évben elnyeri végső formáját és üzemméretét” – közölték.

A nemzeti közművállalat célja – mint fogalmaztak – az energia méltányos áron történő elérésének biztosítása, az ellátásbiztonság növelése egy üzletileg hosszú távon fenntartható állami szolgáltatói modell megvalósításával.

Forrás: mti.hu