Andrássy úti tűz – Az önkormányzat nem tudja, hogy a biztosító fizet-e a lakóknak

A VI. kerületi önkormányzat információk hiányában nem tudja megítélni, hogy van-e olyan körülmény, „amely megkérdőjelezi a biztosító kártérítési kötelezettségét” a 2014 nyarán kigyulladt Kodály köröndi palotaépület lakóival szemben.

A VI. kerületi önkormányzat keddi, az MTI megkeresésére küldött közleménye szerint a testület „véletlenül”, egy lakótól értesült arról a múlt héten, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak (FKI) az Andrássy út 83-85. szám alatti épületben történt tűzesettel kapcsolatos másodfokú vizsgálati határozatában olyan megállapítások vannak, amelyek befolyásolhatják az ügy kimenetelét. Azt írták: ezek közül az a leglényegesebb, hogy a hatóság szerint építési tevékenységnek minősül az a karbantartási munka, amelynek következtében kigyulladt az épület.

A közleményben sajnálatosnak nevezték, hogy az elsőfokú határozatot és a társasház által benyújtott fellebbezést az önkormányzat többszöri kérés ellenére sem kapta meg, így a vitatott pontok alátámasztásához nem tudott szakmai segítséget nyújtani. Felhívták a figyelmet arra, hogy bár a határozat bíróság előtt megtámadható a lakóközösség döntése alapján – mivel magántulajdonról van szó – az önkormányzatnak nincs beavatkozási lehetősége. Hozzáfűzték: nincs garancia arra, hogy a bíróság megváltoztatja a határozatban foglaltakat.

Ez a határozat azért lényeges – írták -, mert meghatározó jelentősége lehet annak eldöntésében, hogy a biztosító fizet-e kártérítést a ház lakóinak. Az önkormányzat az információk hiányában nem tudja megítélni, hogy van-e olyan hivatkozási alap, „amely megkérdőjelezi a biztosító kártérítési kötelezettségét”.

Úgy fogalmaztak: a közös képviselő magatartása „nehezen érthető”, és „gyakran semmibe veszi az önkormányzat kéréseit”, pedig a kerület „az első pillanattól kezdve felelős és emberséges intézkedésekkel segítette, segíti a károsultakat”. A VI. kerület képviselő-testülete korábban 250 millió forintot szavazott meg a külső és belső életveszély-elhárítási munkákra, és gondoskodott a fedél nélkül maradt tulajdonosok lakhatásáról – tették hozzá.

Az önkormányzat a lakóknak ügyvédi segítséget ajánlott fel az egyéni lakásbiztosításuk alapján történő ügyintézéshez. Kezdeményezője volt azoknak az egyeztetéseknek, amelyeknek köszönhetően az illetékes helyettes államtitkár felhatalmazta a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központot arra, hogy a további állapotromlás megelőzésére védőtetőt építsen az épületre – sorolták.

Az Andrássy út 83-85. szám alatti épület lakástulajdonosai számára rövid távon az a legfontosabb cél, hogy a védőtető elkészülte után a földszint, az első és a második emelet lakói mielőbb visszaköltözhessenek otthonukba. Ehhez a közös képviselőnek be kell szereznie a közműszolgáltatóktól a szolgáltatások újraindításához szükséges engedélyeket – említették meg.

A VI. kerületi önkormányzat a közleményben a tűzeset fontos tanulságai közt említette, hogy minden társasháznak legyen felkészült szakember bevonásával megkötött biztosítása, hogy a szerződés a lehető legkevesebb jogvitára adjon okot. Lényegesnek nevezték, hogy bármilyen felújítási, karbantartási munkával – írásos szerződés alapján – csak referenciával és a szükséges garanciális feltételekkel rendelkező szakembert bízzon meg a lakóközösség vagy a közös képviselő.

Kisdi Máté, az FKI szóvivője vasárnap az MTI megkeresésére közölte: az első- és a másodfokú tűzvizsgálati eljárásában is építőipari tevékenységnek minősítették azt a nyílt lánggal járó munkát, amelynek következtében 2014 nyarán kigyulladt, majd leégett a Kodály köröndi palotaépület tetőszerkezete és harmadik szintje.

Előzőleg az Index a pestisracok.hu internetes oldalra hivatkozva azt írta: a társasház eleshet a biztosítótól várt több százmillió forinttól, mivel a biztosításukban szereplő záradék értelmében építési tevékenység során keletkezett károkat a kétmilliárd forintos kötvény nem fedezi. A két portál szerint Székely Imola közös képviselő jelezte: bíróságon támadja meg a határozatot, mert karbantartást végeztek, nem építést, és erre fog hivatkozni akkor is, ha a biztosító nem hajlandó fizetni.

Forrás: mti.hu