Tolongás lesz a társasházi pályázatnál – Mire figyeljünk?

Várhatóan nagyon sok társasház fog jelentkezni majd a március 9-én megnyíló „otthon Melege Program” 5-60 lakás közötti társasházakra vonatkozó pályázatán, amely az ingatlanok energetikai korszerűsítését célozza. A nagy tolongás és a szűkös forráskeret miatt az OTP Business szakértői szerint érdemes a nyitást követően minél hamarabb beadni a pályázatot, de addig is minél hamarabb célszerű gondoskodni a pályázathoz szükséges önerő előteremtéséről.

Egy hónap maradt, mire kell figyelni?

Amint beszámoltunk róla, 50 százalékos támogatási intenzitású pályázatról lesz szó, amely lakásonként 350 és 650 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatási összeget jelent majd, azaz egy-egy lakás esetén akár 1,3 millió forintos felújítási keretösszegről is beszélhetünk.

A támogatás igénybevételének egyik előfeltétele, hogy az érintett épületnek a beruházás eredményeképpen legalább C energia minősítési osztályba kell kerülnie. Ugyancsak feltétel, hogy a pályázaton való induláshoz a lakóközösség összes tulajdoni hányadának több mint 51 százalékos támogatása szükséges.

A pályázat keretében a homlokzati nyílászárók cseréjét, illetve a homlokzati födémek hőszigetelését megvalósító, továbbá az épületgépészeti rendszerek korszerűsítését célzó és a megújuló energiaforrások hasznosítását elősegítő beruházásokra igényelhető támogatás. A felújítási költségelemek mellett a szakértői, tervezői, eljárási és lebonyolítási költségek is elszámolhatóak a pályázat részeként.

Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója arra számít, hogy nagyon sok társasház fog jelentkezni a programra. Ő úgy látja, hogy a korlátozott – 10 milliárd forintos – keretösszeg miatt a siker szempontjából kulcsfontosságú, hogy a társasházak március 9-ét követően minél gyorsabban be tudják nyújtani jelentkezéseiket. Az idő rövidsége miatt az érintetteknek már most el kell kezdeniük felkészülni arra is, hogy miként tudják majd a támogatás igénybevételéhez szükséges önrészt biztosítani.

Lehetőségek a felkészülés során

Az ügyvezető igazgatója úgy véli: a felkészülésben és a pályázati feltételek teljesítésében nagyban segíti a társasházakat, hogy a pénzintézeteknél ma már többféle kedvezményes hitel érhető el az önerő kiegészítésére, vagy akár a teljes pályázati összeg előfinanszírozására. Kifejezetten a társasházak, illetve a lakásszövetkezetek felújítási, korszerűsítésének finanszírozását támogatja például az OTP Bank Thermo/Stílus Felújítási Hitele, de az elnyert támogatás előfinanszírozására is külön konstrukciót dolgozott ki a bank.

Az OTP Bank által nyújtott hitelek akár állami kamattámogatással is igényelhetőek, így igen kedvező forrást biztosítanak a lakóközösségeknek az „Otthon Melege Program” pályázati önrészének finanszírozására illetve a támogatás megelőlegezésére egyaránt –

hangsúlyozta Csonka Tibor. Amennyiben a társasház jogosult kamattámogatásra, akkor a kamattámogatott hitel igénybe vehető a közös épületrészek felújítására is. Természetesen a társasházak, lakásszövetkezetek részére a pályázathoz szükséges kötelező érvényű hitelígérvényt is kiadja a pénzintézet. A társasházak ennek révén tudják igazolni, hogy képesek a kötelező önrész előteremtésére.

Az „Otthon Melege Program” pályázati önrészének előteremtésével kapcsolatos költségeket egyébként mérsékelheti, ha a kiírásra jelentkező társasházak a kedvezményes hitelt a már meglévő lakástakarék szerződés megtakarítási összegének engedményezése mellett veszik igénybe. Így az érintettek a kamattámogatáson kívül is jogosultak lesznek állami támogatásra, amelynek mértéke 30 százalék.

Amennyiben a hitel fedezetét részben vagy egészben lakástakarék szerződés biztosítja, figyelni kell arra, hogy a társasházak minél előbb megkössék lakástakarék-szerződéseiket. Ugyanis a kedvezményes kölcsön ily módon történő felvételéhez egy havi LTP megtakarítás szükséges

– tette hozzá az OTP Business ügyvezető igazgatója.

 

Forrás: portfolio.hu