A Népesedési Kerekasztal lakáspolitikai koncepciót javasol

A Népesedési Kerekasztal üdvözli a családi otthonteremtési kedvezmény júliusi bevezetését, ugyanakkor a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesülettel együtt úgy látja, lakáspolitikáért felelős kormánybiztosra, új koncepcióra és egy egységes kormányrendeletre lenne szükség.

Az egyesület és a kerekasztal közös javaslatait Benkő Ágota, a testület elnöke szerdán juttatta el az MTI-hez. Nincs népesedéspolitika lakáspolitika nélkül – hangsúlyozzák.

A két szervezet sérelmezte, hogy az új lakástámogatási rendelet megjelenése előtt a kormányzat nem egyeztetett civil szervezetekkel, ugyanakkor azt írták, pozitívumként értékelik és örömmel fogadják, hogy az új rendszerben az első gyermekre is lesz támogatás, gyermeknek számít a 24 hetesnél idősebb magzat, alacsonyabb lett a lakás-alapterület megkívánt minimuma, és azt is, hogy használt lakás vásárláshoz, bővítéshez, korszerűsítéshez is igényelhető támogatás, amely megegyezik az új lakásra igénybe vehető összeggel.

A most közzétett javaslatok között szerepel: a kormányzati munkamegosztásban világosan meg kellene határozni a lakáspolitikáért felelős kormányzati szereplőt, javaslatuk szerint kormánybiztost. A jelenlegi, széttagolt rendelkezések ugyanis álláspontjuk szerint akadályozzák a kormányzati munkát.

Azt is javasolják, fel kell térképezni a lakáspolitikával foglalkozó, munkájukkal azt támogatni képes szakmai és civil szervezetek körét. Jelezték, e munkában ők is szerepet vállalnának.

Álláspontjuk szerint szükség lenne egy új lakáspolitikai koncepcióra, amely egyebek mellett meghatározná „az elérni kívánt lakásépítési, lakásfelújítási, bérlakásépítési célszámokat az egyes időtávokban”. Javaslatuk szerint a koncepció alapján a lakáscélú támogatásokról egy egységes, kormányrendeletet kellene készíteni.

A családi otthonteremtési kedvezménnyel kapcsolatban egyebek mellett arra tesznek javaslatot: a támogatást emeljék olyan szintre, hogy az energiahatékony, legális lakásépítések áfatartalmát juttassa vissza az építkező, újlakást vásárló vagy építő gyermekes családoknak.

A két szervezet javasolta a nagycsaládos, több generáció együttélésére alkalmas, úgynevezett generációs lakás-típus tervezésének és létesítésének elősegítését, támogatását, valamint egy „Fecskeház-programot”, amely az életpályájuk elején lévő fiatalok lakhatását és gyermekvállalását segíthetné.

A javaslatok között szerepel még egy – alacsony kamat mellett, forint alapon, hosszú távon nyújtandó – lakáscélú hitel bevezetése is az Európai Beruházási Bank vagy a Magyar Nemzeti Bank forrásaiból.

A Népesedési Kerekasztalt 2009 novemberében Pálinkás József, az Akadémia akkori elnöke hívta össze a 2012-ben elhunyt Kopp Mária pszichológus, orvos kezdeményezésére. A civil, egyházi és kormányzati szervezeteket is tömörítő kerekasztal korábban több olyan javaslatot is kidolgozott a kormányok számára, amelyet figyelembe vettek a népesedéspolitikai döntéseknél.

Forrás: mti.hu