Devizahitelesek: a legfontosabb határidők egy helyen!

Az elmúlt napokban egyenként írtunk arról, milyen eltérő időpontokban kaphatják meg az egyes kategóriákba tartozó adósok az elszámolásról és az esetleges forintosításról szóló tájékoztatót. Most ezeket foglaljuk össze egy helyen.

2015. március 1-jétől április 30-áig: ekkor adják postára a bankok a devizaalapú szerződéssel rendelkezők egyetlen, tértivevényes tájékoztató levelét az alábbi kivétellel.

A peres eljárás befejezésétől számított 60 napon belül, amennyiben az nem ér véget március 1-jéig: az OTP, a K&H, a KDB, a Porsche Bank és az EVO Bank peres eljárása nem fejeződött be eddig az időpontig (az OTP-é azóta igen, náluk így május 5. a határidő), így elvileg nem kötelesek április 30-áig kiküldeni a tájékoztatást a devizalapú hitellel rendelkezőknek, de az OTP és a K&H például jelezte, hogy eddig az időpontig ezt ők is megteszik.

2015. augusztus 1-jétől szeptember 30-áig: a forinthitelesek, valamint a nem devizaalapúnak minősülő (tehát devizában felvett és törlesztett) devizahitellel rendelkezők kapják meg ekkor a levelet az alábbi kivétellel.

A peres eljárás befejezésétől számított 60 napon belül, amennyiben az nem ér véget augusztus 1-jéig: egyelőre nem tudni, mely bankok tartoznak majd ide, de mivel a forinthiteles perek már zajlanak, vélhetően nem sok ilyen lesz.

2015. november 30-áig: eddig kapják meg az elszámolási tájékoztatót azok az ügyfelek, akik 2011-2012-ben kedvezményesen végtörlesztettek, és március 31-ig igénylik az elszámolást egykori hitelezőjüktől.

Forrás: portfolio.hu