Fel kellene újítani a házat? Jönnek az állami milliárdok!

Első körben a társasházak, majd a családi házak energetikai felújítására jönnek pályázatok.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az M1-en elmondta: a lakossági ingatlanok energetikai felújítását és a távfűtési rendszerek korszerűsítését célzó új pályázatok is elérhetőek lesznek hamarosan,

Társasházak, családi házak

Első körben a 60 lakásnál nagyobb társasházak energiakorszerűsítésére írnak ki pályázatot. Ezek nemcsak panelházak, hanem régebben épült, más technológiával készült társasházak számára is elérhetőek lesznek.

Már augusztusban megjelenik a távfűtési rendszerek fejlesztését, egyebek közt geotermikus energia felhasználásával is lehetővé tevő pályázat – fűzte hozzá.

Jövő tavasszal tervezik a családi házaknak szóló pályázatok kiírását, az elérhető támogatások között lesznek visszatérítendőek és nem visszatérítendőek is.

Ezek lesznek azok?

Az OTP Hungaro-Projekt nemrég közölte, milyen pályázatok megjelenésére számítanak a közeljövőben:

  1. GINOP 4.1.1-2015–Épületenergetikai fejlesztések támogatása

A pályázat célja az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának javítására irányuló beruházások megvalósítása.

Támogatás összege: 15.000.000 Ft – 100.000.000 Ft.

Támogatott tevékenységek:

  • Épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségek csökkentése:
  • Épületek nem termelési célú fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése
  • Meglévő bel-és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása
  1. GINOP 4.1.2 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva

A pályázat célja az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítása az irányuló beruházások megvalósításához.

Támogatás összege: 20.000.000 Ft -250.000.000 Ft.

Támogatott tevékenységek:

  • Épületek energetikai fejlesztése

Pl.:Fűtött és fűtetlen teret elválasztó szerkezetek hőszigetelése, cseréje

Hűtési és melegvíz rendszerek korszerűsítése

Fényforrások, világítótestek cseréje

  • Megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységek:

Pl.:napkollektor rendszer telepítése, geotermikus energia hasznosítása

  1. GINOP 4.1.3 Helyi hő és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal

A pályázat célja az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítása, és az erre irányuló beruházások megvalósítása.

Támogatás összege:10.000.000 Ft -100.000.000 Ft.

Támogatott tevékenységek:

  • Megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenység,

Pl.: napkollektoros rendszer telepítése

hőszivattyú rendszerek alkalmazása

kazánrendszer kiépítése

Forrás: privatbankar.hu