Ezek a hipermodern épületek hozzák el Budapest jövőjét

a-nordic-light-irodahaz-latvanytervei_2015-04-03_tWPGGR

Bár tavaly négy új irodaház is átadásra került a fővárosban, összesen mintegy 70 ezer négyzetméternyi irodaterületet biztosítva az újabb és környezettudatosabb házakba költözni vágyó cégek számára, idén mindössze egy irodakomplexum bővül, a Váci Greens. Összegyűjtöttük, milyen irodaházak és hol épülnek jelenleg Budapesten, illetve azt is, hogy milyen házak kivitelezési munkálatai kezdődhetnek meg az elkövetkezendő 1-2 évben. Az eredmény nem túl meglepő: továbbra is a Váci út az irodafejlesztések királya, azonban Budán és Délkelet-Pesten is számíthatunk arra, hogy néhány éven belül új munkaközpontok nőnek ki a földből.

 

Váci Greens (Atenor)

Júniusban adták át a Váci Greens irodakomplexum második, “C” épületét, mely összesen 18 200 négyzetméternyi irodaterületet kínál 6 szinten. Mindeközben párhuzamosanzajlanak a 24 500 négyzetméteres “B” épület építési munkálatai, mely már karácsonyra elkészülhet. Több bérlővel is tárgyalásokat folytatnak és szinte biztos, hogy az év végéig sikerül kiadni az egész épületet – mondta el a Portfolio-nak Borbély Zoltán, az Atenor projektigazgatója.

Ezek a hipermodern épületek hozzák el Budapest jövőjét

A Váci Greens nagyon olcsó üzemeltethetőséggel és alacsony energiafelhasználással büszkélkedhet. Mint megtudtuk, a “C” és “B” épületek esetében például talajhő hasznosításával a számítások szerint évente várhatóan 7-8 hónapon át nem kell külső energiát igénybe venni sem a fűtéshez, sem a hűtéshez. Az “A’ épület esetében a tervekben 800 forint/hó/négyzetméteres üzemeltetési költség szerepelt, de végül az első év még ennél is jobbra sikerült, 651 forint volt az átlagos díjszint. Előbbi 2,6-2,7, míg utóbbi 2,2-2,3 eurónak felel meg, ezzel szemben a Váci úti irodafolyosón az átlagos üzemeltetési költségek 4,5-5 euró között mozognak. A “C” és “B” épület esetében a költségeket az “A” szárnynál is alacsonyabbra tervezik.

A negyedik, “D” épület építése legkésőbb 2016 elején kezdődhet meg, de a 15 500 négyzetméteresre tervezett létesítmény fejlesztése akár már az idén elindulhat. Az “E” és “F” épületekhez jelenleg egy 50-55 ezer négyzetméteres beépítési joggal rendelkező terület áll rendelkezésre, hogy erre végül pontosan mekkora irodaházakat húznak fel, az nagyban függ a bérlői igényektől. Jelenleg az látszik, hogy nagy az érdeklődés az irodák iránt, 2017 vége és 2018 második negyedéve között több olyan cég is tervez költözést, akik 2000-3000 négyzetméter fölött szeretnének területet bérelni. Az új beruházásokkal az irodakomplexum bérbe adható területe 135 000 négyzetméterre nő majd.

Nordic Light (Skanska)

A Skanska hetedik budapesti irodaházának alapkőletételére áprilisban került sor. A Nordic Light névre hallgató 8 szintes épület két fázisban épül fel a Dózsa György út és az Árpád híd között félúton, az első, 6600 négyzetméteres ütem átadása 2016 első negyedévének végén várható. A második ütem 19 600 négyzetméteren kínál majd modern irodaterületeket, így a komplexum teljes mérete eléri a 26 200 négyzetmétert.

A Nordic Light irodaház látványtervei

A Nordic Light irodaház látványtervei (galéria, 10 kép)

A zöld megoldások alkalmazásáról ismert Skanska létesítménygazdálkodási igazgatója, Schmidt András a Portfolio-nak elmondta: a szolárenergia kihasználásának szempontjából a Nord Light-ban új elem lesz a fotovoltaikus napelemek telepítése, melyek folyamatosan szolgáltatnak valamennyi megújuló energiát. A telepítésre kerülő jelenlét-, illetve megvilágításiszint-érzékelőknek köszönhetően, amikor télen kinyitják az ablakot, a hűtőgerenda vagy a radiátor szelepe elzár. Amikor pedig éppen nincs bent senki a szobában, akkor nincs világítás, hűtés vagy fűtés sem. Ezek a megoldások számottevően csökkentik az energiafogyasztást. Gyűjtésre kerül majd talajvíz és az esővíz is, hasonló módon, mint a Green House-ban, csak egy kicsit nagyobb tartállyal, amivel még többet lehet spórolni a vízfogyasztáson.

Mindezek mellett fontos a komfortos munkakörnyezet kialakítása, így a Nordic Light irodaház tervezésénél elsődleges szempont volt, hogy az irodahelyiségeket minden irányból természetes napfény érje, hiszen a dolgozók teljesítményét nagyban növeli a harmonikus környezet. A beruházás keretében a Váci út és a Visegrádi utca között egy gyalogos sétányt hoznak létre, innen nyílnak majd az irodaépület lépcsőházainak bejáratai, míg az épület külső frontján üzlethelyiségek kapnak helyet.

V17 (WING)

A Lehel piac mellett épül a Váci út legújabb zöld irodaháza a V17. A hétemeletes, közel 13 000 négyzetméteres, környezettudatos komplexum az év végére éri el szerkezetkész állapotát. A közel 10 milliárd forintos beruházás fejlesztője a WING Zrt., a banki finanszírozást a K&H Bank Zrt. biztosítja.

Ezek a hipermodern épületek hozzák el Budapest jövőjét

A V17 létrejöttével 900 négyzetméteres új, parkosított zöld felület keletkezik és elhelyezésre kerül egy 90 férőhelyes biciklitároló is, amelyhez külön kerékpáros zuhanyozó és öltöző kapcsolódik. Az épület gépészeti és elektromos rendszere természetesenfenntartható megoldásokkal készül. A természetes szellőzést hő-visszanyerős friss levegő befújással oldják meg és nagyméretű üvegfelületekkel maximalizálják a természetes benapozást, illetve árnyékolással akadályozzák meg a túlmelegedést. Az épületbe hosszútávon használható, újrahasznosítható, minimális környezetterhelésű anyagok kerülnek beépítésre és a komplexum BMS vezérlésű, energiatakarékos üzemeltetésű lesz. A meleg vizet napkollektorok használatával termelik, a zöldfelületek öntözéséhez és a mellékhelyiségek öblítéséhez esővizet használnak fel, illetve a gépészeti alrendszerek is egyedileg szabályozható, környezettudatos berendezések lesznek.

Az irodákat átlagosan 13,75 euró/négyzetméter/hó áron vehetik birtokba a bérlők – várhatóan a jövő év második felében. A rendelkezésre álló terület 70%-ára aláírt bérleti szerződése van az ingatlanfejlesztő-befektető WING-nek. Az irodaházat Aspectus Architect tervezte, üzemeltetője a Strabag PFS, a beruházás fővállalkozója a Fradi stadiont is építő Market Építő Zrt.

Corvin Sétány (Futureal)

Ezek a hipermodern épületek hozzák el Budapest jövőjét

A Corvin Sétány negyedik ütemének neve Technology and Science Park, a Futureal eredeti terveinek megfelelően a sétány végén egy nagy irodablokk épül fel. A területen – melyre a kezdetektől fogva egy iroda-campusként tekintettek, mert közel van a Klinikákhoz és a Bionikai Innovációs Központhoz – 80 ezer négyzetméter iroda fejleszthető. Jelenleg egy 25 ezer négyzetméteres irodaház építése folyik, melynek bérlője a Nokia Networks lesz, az épület pedig magában foglal majd egy hipermodern kutatólaboratóriumot is. Az első ütem várhatóan 2016 végére készül el.

Forrás: portfolio.hu