Egy kilakoltatás ellen tiltakozott csütörtökön a Józsefvárosban a Város Mindenkié csoport több aktivistája, közülük tíz embert előállított a rendőrség. Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere közölte, városrészük senkit nem akar utcára tenni, az önkormányzat a közelmúltban a Magdolna utcában történt kilakoltatással összefüggésben is többször felajánlotta segítségét.
A főváros VIII. kerületének alpolgármestere az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Erőss Gábor, a Párbeszéd Magyarországért (PM) józsefvárosi képviselőjének napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált így. Az ellenzéki politikus azt mondta, az Orbán-kormány brutális, szegényellenes politikáját jól jellemzi, hogy miközben a városrészben százával állnak üresen lakások, addig egy beteg házaspárt és gyermekét kilakoltatták a Magdolna utcából.
Sára Botond erre válaszolva kiemelte, a szóban forgó kilakoltatás egy hosszú évek óta tartó eljárás része, amelyben a bíróság hozott döntést egy több millió forintos tartozást felhalmozó családdal szemben.
Az alpolgármester hangsúlyozta: a bírói végzésben foglaltak már két éve jogerőre emelkedtek, a végrehajtást pedig az önkormányzat nem tudja megakadályozni.
A józsefvárosi önkormányzat az elmúlt 12 évben számtalanszor felajánlotta a családnak a Józsefvárosi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ segítségét, de ezt egyetlen alkalommal sem fogadták el – fejtette ki Sára Botond, aki szerint a kerület ennek ellenére elfogadhatatlannak tartja, hogy a család egyetlen tagja is utcára kerüljön, éppen ezért a héten is többször megkereste az érintetteket, de ők továbbra sem működnek együtt.
Az alpolgármester kitért arra is, hogy Kocsis Máté polgármester utasította a Családsegítő Központ és az önkormányzat vagyonkezelő cégének vezetőit, hogy mielőbb keressenek lehetőséget a család együtt-tartására. Sára Botond szerint az önkormányzat levélben kérte a Magyar Szociális Fórum támogatását is, amit azonban a szervezet nem tett meg, amiért a szervezet tevékenységét politikai indíttatásúnak tartják. A VIII. kerület alpolgármestere szerint emellett az sem segíti a probléma megoldását, hogy Erőss Gábor „össze-vissza hazudozik és mellébeszél”, a szóban forgó kilakoltatási ügyet pedig „önös politikai haszonszerzésre használja”.
A helyszínen tiltakozott egy négytagú család kilakoltatása ellen a Város Mindenkié csoport több aktivistája a VIII. kerületi Magdolna utcában csütörtökön. A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kilakoltatást aktivistáik élőlánccal próbálták megakadályozni, „de őket előállították”, a családnak pedig végleg el kellett hagynia otthonát.
A Város Mindenkié tájékoztatása szerint a család határozott idejű bérleti szerződése lejárt 2009-ben, az önkormányzat nem hosszabbította meg. A házaspár mindkét tagjának egészségügyi problémái vannak, ezért évek óta nem tudták rendezni tartozásukat az önkormányzat felé – írták, hozzátéve: jogcím nélküli lakáshasználóként többet fizetnek a bérleti díjnál.
A csoport közleményében rámutatott: a feleségnek súlyos betegsége ellenére is van munkája, tudná vállalni tartozásának részletfizetését, amelyet a Hálózat Alapítvány is támogatna, ha az önkormányzat engedélyezné a részletfizetést és újra szerződést kötne a családdal. Közölték: ezt a megoldási lehetőséget azonban a józsefvárosi lakásrendelet zárja ki, amely szerint nem lehet szerződést kötni senkivel, aki tartozik az önkormányzatnak, vagy jogcím nélkül lakik egy lakásban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy csütörtökön a Magdolna utca egyik házában az önálló bírósági végrehajtó felkérésére intézkedtek. Mint írták, az intézkedés során tíz ember nem hagyta el a helyszínt a bírósági végrehajtó, majd a rendőrség ismételt felszólításai ellenére sem, akadályozták a jogszerű hatósági intézkedést. Ezért őket a rendőrök előállították a BRFK VIII. kerületi rendőrkapitányságára és velük szemben szabálysértési eljárást indítottak.
A Magyar Szociális Fórum (MSZF), amely szintén képviseltette magát a helyszínen, ugyancsak csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a nőnek nincs hová mennie a kilakoltatás után, és néhány napon belül újabb kórházi kezelése lesz. Tizenkét éves kisfiukat egy kerületi állami gondozóba vitték, a férj pedig egy munkásszállóra próbál bekerülni, de az asszonyt oda nem fogadják be – írta az MSZF.
Forrás: mti.hu