Még várnia kell annak, aki fél az átveréstől az újlakás-piacon

Jövőre már azoknak is lehet esélye új lakást venni, akik nem szeretnének csak a tervek alapján milliókat kifizetni egy ingatlanért, hanem egy már bejárható, használatba vételi engedéllyel rendelkező lakást vásárolnának inkább. Míg az idén ugyanis még kevés lakást adtak át, addig jövőre Budapesten több mint 4800 -4-nél több lakásos épületben található – lakás készülhet el, így bár a kereslet továbbra is erős, de ez a szám már azt jelentheti, hogy a projekt elkészültéig is maradhatnak olyan lakások, amiket még nem adtak el. Legalábbis jelenleg még közel 2000 belőlük nem talált gazdára a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint.

Egyelőre az új lakás vételét tervezők jellemzően a tervező asztalról vásárolhatnak, mivel az elkészült ingatlanokból még meglehetősen kevés van. Bár az idén ugyan az utolsó negyedévben már több projekt is elkészült, ezekben valószínűleg már az összes lakás elkelt a nagy érdeklődés miatt. Még el nem készült és használatba vételi engedéllyel nem rendelkező lakást vásárolni, ha nem is tartozik a nagyon kockázatos lépések közé, de mindenképpen alapos körültekintést igényel. Nagyon meg kell ugyanis nézni a fejlesztő referenciáit, illetve korábbi tevékenységét, különösen azokban az esetekben, ahol jelentős összegeket kell befizetni még a lakás elkészülte előtt. Nem csoda, ha sokan vásárolnának inkább akkor lakást, ha a projekt már készen van. Amíg azonban a lakások már tervezőasztalról elfogynak, ez elég nehezen lehetséges. De meddig kell vajon azoknak várni, akik nem csak tervek alapján, hanem egy „már kézzel fogható” ingatlant szeretnének megvenni?

Sok építési engedély, kevés lakás

Az idei évben rekordot döntött a kiadott építési engedélyek száma Magyarországon, az első 9 hónapban 2,5-szer annyi engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban az első három negyedévben. Ugyanakkor az elkészült új lakások száma már közel sem mutatott ekkora növekedést, annak ellenére, hogy 2015 a 2013-as év után a második legrosszabbnak számított az új lakások számát illetően, vagyis viszonylag „könnyen” lehetett növekedést produkálni. Természetesen az utolsó negyedév még nem ismert adatai tovább javíthatják majd az idei eredményeket, de az biztos, hogy nem nagyon érjük majd el még így sem a 2011-2012-es szintet sem.

Még várnia kell annak, aki fél az átveréstől az újlakás-piacon

A lakásépítések felpörgésének motorja a főváros, ahol a növekedés még az országosnál is nagyobb volt, a kiadott engedélyek száma megháromszorozódott az idei első három negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor szintén jellemző volt, hogy új lakás még kevés készült el, az első kilenc hónapban mindössze valamivel több mint 1400 lakást adtak át, a szám azonban még tovább bővülhet, hiszen az utolsó negyedévben a korábban elkezdett projektek közül több befejezése is várható volt.

Még várnia kell annak, aki fél az átveréstől az újlakás-piacon

Jövőre már jobban válogathatunk

Az áfacsökkentés hatására elindított projektek egy jelentős részének elkészülése jövőre várható, a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint, 4-nél több lakásos társasházban a jövő év első negyedévében több mint 400, a második negyedévben több mint 500, a harmadik negyedévben már 1300 körül várható új lakások átadása, míg az utolsó negyedévre a jelenlegi információk szerint közel 2600 lakás elkészülését időzítették a fejlesztők. Ez azt jelenti, hogy csak a 4 vagy annál több lakásos projektekben több mint 4800 lakás átadása várható 2017-ben Budapesten. Számos projekt került azonban bejelentésre már 2018-ra is, szintén a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint, legalább 4 lakásos társasházakban közel 4700 lakás építését jelentették már be.

Még várnia kell annak, aki fél az átveréstől az újlakás-piacon

Bár igény volt az új lakásokra korábban is, a projektínség miatt ezeknek a vásárlásoknak egy jelentős része nem valósult meg. Így az idei évben elindult projektek jelentős kereslettel szembesültek, sok lakást már tervek elkészültét követően el lehetett adni. Azoknak, akik nem csak tervező asztalról szándékoztak vásárolni, hanem már használatba vétel utáni lakást szerettek volna csak megvenni, várnia kellett. Nem csak arra, hogy elkészüljenek a projektek, hanem arra is, hogy olyan projektek készüljenek el, melyekben maradnak szabad lakások a ház átadása után is. Ahogy haladunk azonban előre az időben erre egyre inkább növekszik az esélyük. Az első keresleti rohamot felszívta a piac, és a sorban szaporodó projektekben található jelentős számú lakás már vélhetően nem fog olyan gyorsan fogyni, mint az idei évben

Jelenleg a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint a 2017-ben átadni tervezett lakások közül 2000 még nem talált gazdára, míg a 2018-as átadási dátummal rendelkezők közül 2200 a még vevőre nem talált ingatlant. Bár a kereslet élénk maradt, azért vesztett év eleji erejéből, így jövőre vagy egy évvel később már valóban több lakás közül választhatnak vélhetően azok, akik kész otthont szeretnének vásárolni.

Forrás: portfolio.hu