Koji László: idén az építőiparban 10-12 százalékos lehet a növekedés

Az építőiparban országos szinten idén 10-12 százalékos lehet a növekedés az előző évhez képest az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) prognózisa szerint – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Mindez azzal magyarázható, hogy minden alágazatban bővülés várható. Példaként említette az infrastrukturális beruházásokat, ahol megérkeztek az ezekhez szükséges európai uniós források, az épület-, valamint lakásépítéseket, lakásfelújításokat, a lakosság megrendeléseit.

Koji László kifejtette: a lakásépítéseket tekintve az összes építkezés több mint 60 százaléka a fővárosra és annak agglomerációjára koncentrálódik. Budapest egy különleges eset az országon belül, minden alágazatban itt van a legnagyobb kereslet az építőiparral szemben – mondta.

Az ÉVOSZ elnöke közölte: országosan kevés a jó szakember, ezért az építési vállalkozóknak meg kell tudniuk fizetni őket. Ez a folyamat már elindult, mert mint mondta, idén az építőipari vállalkozások már 10-15 százalék közötti bruttó béremelést hajtottak végre. A szakszövetség elnöke szerint „aki ezt nem tudja megtenni, annak nem lesz szakembere és kikopik a piacról”.

Koji László kérdésre válaszolva elmondta: átalakulóban van a vállalkozások megoszlása az építőiparban, a mikro- és kisvállalkozások jelenlegi 90-95 százalékos aránya vélhetően csökken majd és több közepes, illetve nagy cég lesz a piacon. Ez egy pozitív folyamat, hiszen az 5-6 áttételes alvállalkozói lánc, ami az építőiparban a kivitelezést jellemezte megszűnik majd – mondta.

Forrás: mti.hu