Hatékonyan működik a közműholding – Minden olyan, az üzemelésnél felmerülő költség csökkentését megvizsgálják, amely révén a fogyasztó végül kevesebbet fizethet

A költséghatékony működésű, ügyfélközpontú szolgáltatás felépítése az elsődleges célja a nemzeti közműszolgáltatónak, amely áprilistól a Főgázt üzemelteti – mondta Horváth Péter János, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki ebben a minőségében a Magyar Hírlapnak adott először interjút. A …

Németh Lászlóné: folyamatos az érdeklődés a nemzeti közműszolgáltató iránt

Folyamatos az érdeklődés a nemzeti közműszolgáltató iránt, és már az átjelentkezések is elindultak – mondta el Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán. Az államtitkár felidézte: április 2-ától az országban 300 …

Devizahitelek: egyetlen ábra, amely mindent elmond a lakáshitelesekről

A devizahiteles elszámolások vége felé közeledve érdemes kicsit visszatekinteni, mikor és mennyi devizaalapú lakáshitelt vett fel a magyar lakosság. A devizahitelezés néhány hónap leforgása alatt átvette az állami kamattámogatás által hajtott forinthitelezés helyét, hogy még nagyobb hirtelenséggel zuhanjon aztán össze …

Robbant a lakáspiac

Jelentősen növekedett a lakóingatlan tranzakciók száma 2015 első negyedévében. Amennyiben a folyamat tovább tart, az idei évben az adásvételek száma elérheti a 140-150 ezret – derül ki a Duna House elemzéséből. A növekvő kereslet hatására az árak is nagyot ugrottak …

Tovább esett a lakásbiztosítások díja

Az idei első negyedévben 5 százalékkal, átlagosan 21 700 forintra esett az újonnan kötött lakásbiztosítások éves díja – közölte a netrisk.hu online alkusz cég, a saját adataira hivatkozva. Jelenleg a legnépszerűbb kiegészítő biztosítás a családi balesetbiztosítás, ezt választja az új …

Már 360 milliárd forintot jóváírtak a bankok – folytatódik az elszámoltatás

92 ezer ügyfelet értesítettek a bankok eddig az elszámoltatásról – jelentette be nem sokkal ezelőtt Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár a Híradóban. Az államtitkár azt mondta: összesen több mint 2 millió levelet kell kiküldeni, erre két hónapja van …

Viszik a panelt a népek zsákszámra!

Sok a panellakás a IV. és XV. kerületben, de úgy tűnik a kereslet is erőteljes. Ahogy egész Budapesten jellemző volt a leginkább a paneleket érintő forgalomnövekedés és áremelkedés az elmúlt hónapokban, úgy a két észak-pesti kerületben is pontosan ugyanezt tapasztalták …