Júliustól használt lakás vásárlásához és a meglévő bővítéséhez is jár a szocpol

A legfeljebb 350 ezer forintos négyzetméterárú, legalább komfortos használt lakás vásárlásához, továbbá a meglévő használt lakás bővítéséhez is jár július 1-jétől a családok otthonteremtési kedvezménye (korábbi nevén szocpol támogatás) – az erről szóló kormányrendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. …

Már csak két napjuk maradt ezeknek a devizahiteleseknek

Azok a banki ügyfelek, akiknek deviza, illetve devizaalapú jelzáloghitel-, vagy lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződése rögzített árfolyamú kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg, a banki honlapokon, az ügyfélszolgálatokon, illetve az MNB honlapján elérhető formanyomtatványon március 31-éig, tízezer forintos díj ellenében igényelhetik az elszámolást …

Banki elszámolás – Az ügyfeleknek továbbra sincs sok teendőjük

A devizahitelesekkel való elszámolás jelenlegi szakaszában az ügyfeleknek csupán annyi teendőjük van, hogy frissítsék lakcímüket bankjuknál, ha időközben elköltöztek, egyébként elég megvárniuk az értesítő levelet, abból sok kérdésükre választ kapnak – ismertette a Magyar Bankszövetség alelnöke a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján. …

Nem az otthonteremtési támogatás fogja megrázni az ingatlanpiacot

Július elsején startol a családok otthonteremtési kedvezménye, korábbi nevén a félszocpol. A használt lakások vásárlásához igényelhető támogatás vélhetően nem rázza majd meg a piacot: nagy eséllyel csak azok élnek vele, akik amúgy is költöztek volna. Sokan várták a használt lakások …

Devizahitelesek: a legfontosabb határidők egy helyen!

Az elmúlt napokban egyenként írtunk arról, milyen eltérő időpontokban kaphatják meg az egyes kategóriákba tartozó adósok az elszámolásról és az esetleges forintosításról szóló tájékoztatót. Most ezeket foglaljuk össze egy helyen. 2015. március 1-jétől április 30-áig: ekkor adják postára a bankok …

Banki elszámolás – Növekvő érdeklődés az Erste-nél és a Budapest Banknál is

A Budapest Banknál mind a banki, mind az autófinanszírozási telefonos ügyfélszolgálaton érezhető az ügyfélérdeklődés növekedése március elseje óta, és az Erste Bank is arról számolt be az MTI érdeklődésére, hogy bár fiókjaiban nem nőtt jelentősen az érdeklődés, elektronikus csatornáikon sokan …

Melyik banknál vagy? – Ekkor kapod meg életed egyik legfontosabb levelét

Megkérdeztük a bankokat, melyikük mikor küldi ki a devizaalapú lakossági hitelek elszámolásáról szóló, tértivevényes postai levelet ügyfeleinek. A kapott válaszok nem teljesek, de talán hasznosak. Budapest Bank „A Budapest Bank csoport a törvény által előírt határidőig kiküldi az elszámoló leveleket …