Új szabályok a szemétszállításra

A hulladékot elszállító közszolgáltatónak legalább két méretű gyűjtőedényt kell felajánlania az ingatlant használók részére, akik ebből a képződő hulladék mennyisége szerint választhatnak – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. A januártól hatályos jogszabály …

Jövőre is lesz támogatott lakáshitel

Ezekben a napokban sokszorosára nőtt a lakáshitelt felvevők száma. Mindenki a feltételek szigorodásától tart, miközben kiderült: 2015-ben is felvehetők lesznek az állami kamattámogatással bíró kölcsönök.megjelentek a piacon azok a vevők is, akik nagyobb, szebb lakást szeretnének. Legalább egy évvel meghosszabbítják …

Devizahitelek – Bankszövetség: a fogyasztói hiteleknél az átlagos tehercsökkenés 25 százalék lesz

A fogyasztói hitelek elszámolása után a törlesztőrészletek átlagosan 25 százalékkal csökkennek, azonban nagy lesz a szórás, az ügyfelek 99 százalékának 5-40 százalék között csökken a törlesztőrészlete – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a szövetség és a Magyar Nemzeti …

A lakásépítés élénkítésének eszközeire tett javaslatot az építőanyag és építési szövetség

A növekedési hitelprogram mintájára 2,5 százalékos fix kamatú, forintalapú lakáshitelt, az új lakásoknál – minden számlával igazolt költségre – áfa-visszaigénylést és négyzetméterenként 30 ezer forintos energetikai támogatást javasol a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) a lakásépítések élénkítésére. Az …

Árfolyamgát: 162 új szerződés októberben

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 októberében 162, míg 2012 áprilisa és 2014 októbere között 180 412 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken a honlapján, egyúttal bejelentette: a forintosítás miatt ezután …

Mit csináljanak a devizahitelesek? – Itt a lista!

Március-áprilisban egyetlen levélben fog értesülni a devizahitelesek döntő része az elszámolásokról és a forintosításról. Akinek ismeri a jelenlegi lakcímét az elszámolásra kötelezett bankja, illetve nem jogosult vagy nem akar devizahitelben maradni, annak nincs különösebb teendője: az elszámolás és a forintosítás …

Ezt már a gázszámlán is megérezhetjük

10-15 százalékkal is csökkenhet a gáz ára, ha folytatódik a mostani tendencia a világpiacokon. A kőolaj ára majdnem a felére esett az elmúlt hónapokban, és ez a földgáz árára is hatással van. A Híradónak nyilatkozó szakértő úgy fogalmazott, hogy rövidesen …