Megújuló lakások, kiteljesedő panelprogram

A kormány előteremtette a 2009-ben meghirdetett Panel II. program lezárásának fedezetét, így közel 8 ezer lakás felújítása kezdődhet meg országszerte – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2013. november 26-án, Győrött. A tárcavezető 60 millió forintos támogatás elnyeréséről szóló …

Riasztópisztollyal lőtt rá a munkásokra egy férfi a XVII. kerületben

Rendőrök között ül egy mentőautóban 2013. november 16-án a főváros XVII. kerületében az a férfi, aki gázriasztópisztollyal lőtt rá munkásokra egy társasház előtt, mert zavarta a munkálatokkal járó zaj. A férfi szóváltásba keveredett a munkásokkal, majd rájuk lőtt, a dulakodásban pedig többen …

Egyszerűvé, egységessé, átláthatóvá és megérthetővé válnak a rezsiszámlák a jövő évtől

Egyszerűvé, egységessé, átláthatóvá és megérthetővé válnak a rezsiszámlák a jövő évtől – mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az egységes számlakép kialakításáról szóló, általa kezdeményezett és kedden elfogadott törvényről.   A jelenleg bonyolult, érthetetlen és „ahány ház, annyi szokás” alapon …

Jó úton a Nádor utca – és az Önkormányzat is segít

Egymást követik a felújítások az V. kerületi társasházban. A Nádor utca egyik prominens épületének tulajdonosai közgyűlésen határozták el, hogy indulnak az Önkormányzat által kiírt felújítási pályázaton. Saját és önkormányzati forrásból terveztük kivitelezni a szükséges és a régóta tervezett munkálatokat. A felújítások …

Elsőnek adtunk be 4 pályázatot! 2 pesti és 2 budai Társasházzal indultunk a közel 1 Mrd forintos állami pályázaton.

Büszkék vagyunk arra, és örömmel tölt el, hogy 4 általunk kezelt Társasház közössége is úgy döntött, indul a közel 1 Mrd forint támogatást szétosztó állami pályázaton. A pályázati határidő rövid volt, de jó szervezettséggel, megfelelő szakmai segítséggel, támogatással tarthatónak bizonyult. …

Új energetikai pályázat Társasházak részére! + videolink!

Több mint 830 millió forint pályázati támogatás társasházak energetikai felújításához MTV Hiradó – 2013.07.13. (Velünk készült interjú 0’00-2’50-ig) A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium téglaépítésű társasházak energiahatékonysági felújítása, fűtéskorszerűsítése és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése céljából lakossági pályázatot hirdet 2013. augusztus 15-től. Az …

Részt vettünk az árvízi védekezésben

Cégünk 3 fővel vett részt az árvízi védekezésben. Szombat délután-éjjel főleg forgalomirányítási, információadási feladatokat végeztünk a Batthyány és a Clark Ádám téren. A napot nehezítette az özönvíz szerű eső, ami sok I. kerületi Társasház pincéjét öntötte el. Ezeket főleg szivattyúzással …