Pályázati felhívás a XI. kerületi lakóházak felújításának pénzügyi támogatására

Pályázatok Pályázat címe: Pályázati felhívás a XI. kerületi lakóházak felújításának pénzügyi támogatására Megjelenés dátuma: 2014-03-05 Beadási határidő: 2014-04-25 Pályázatot kiíró: Újbuda Polgármestere Pályázat leírása: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a XI. kerületi lakóházak felújításának pénzügyi támogatására Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzat Polgármestere (továbbiakban: Polgármester) az államháztartáson …

Jegybanki tanácsok az autóhiteleseknek

A pénzügyi szolgáltatójukkal jogi vitába kerülő autóhiteles ügyfelek így oldhatják meg a problémájukat. Nemrég írtunk arról, hogy érvénytelenített és semmisnek mondott ki egy 2008-as hitelszerződést a Fővárosi Törvényszék, mert olyan ügyintéző írta alá a megállapodást, akinek erre nem volt joga. Az …

Társasházak energetikai költségcsökkentése megújuló energiával

Dunaújváros – A nem megfelelő fényviszonyok mellett egy vödör fehér festék is sokat segíthet azon, hogy ne essünk hasra a lépcsőházban Többek között erről is hallhattak az érdeklődők azon a szakmai klubnapon, amelyet a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Dunaújvárosi Területi Szervezete …

Ilyen is rég volt: kevesebbet panaszkodtunk a bankokra

Tavaly az utolsó negyedévben a Magyar Nemzeti Bankhoz érkezett fogyasztóvédelmi pénzpiaci kérelmek száma a múlt év azonos időszakához viszonyítva mintegy 17 százalékkal, a megelőző negyedévhez képest pedig 11 százalékkal csökkent – tette közzé a jegybank honlapján. Csökkent a kérelmek száma …

Így fizetheti cége az ön lakáshitelét – adómentesen

Elkészült a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól, a kormány honlapján olvasható dokumentum egyebek mellett szabályozza a támogatás felhasználásának igazolási módját.   A személyi jövedelemadó (szja) törvény lehetővé teszi, hogy a munkaadók – hitelintézet vagy pedig …

Na, ennek vajon mi köze a rezsicsökkentéshez?

Nem értik a szolgáltatók, mit is akart közölni a kormány a szerdán megjelent, „rezsicsökkentéssel kapcsolatos további lépések” témakörben kiadott friss közleményében. Az azonban első ránézésre is világosnak tűnik, hogy a belengetett újabb intézkedéseknek éppen a rezsicsökkentéshez nincs sok közük. A lakossági, …

Tovább csökken a rezsi

A cél, hogy a magyar családok, illetve a magyar gazdaság kapja Európa legolcsóbb szolgáltatását, legolcsóbb energiáját – jelentette ki a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa. A Híradóban bemutatott vállalkozás több mint 100 millió forint értékben épít oktató- és kutatóközpontot a salgótarjáni …