„Esernyőt kap” a leégett ház

November 8-áig elhárítják a belső életveszélyt is az Andrássy úton leégett társasházban. A munkálatokra az önkormányzat 250 millió forintot fordít. Az épületet esernyőszerű fémszerkezettel látják el. Albérleti hozzájárulást fizet, illetve lakást bérel Terézváros önkormányzata az Andrássy úton leégett társasház lakóinak. …

Devizahitelek: Áder döntését az alaptörvény vezérli

A köztársasági elnököt a devizahiteleket érintő törvény aláírása során az az egyetlen szempont vezérli, hogy a jogszabály összhangban van-e az alaptörvény előírásával – ezt az államfő írta pénteken, a Fidesz frakcióvezetőjének küldött válaszlevelében. Áder János a levelében – amelyet a …

Lakáshitel-támogatás: idén több mint 500 munkáltatói szerződés megkötésére számít az OTP

A várakozásoknak megfelelő az érdeklődés az OTP Bank vissza nem térítendő, munkáltatói lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatása iránt, eddig több mint 150 cég kezdte el a szerződéskötési folyamatot a banknál. A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette …

FŐKÉTÜSZ: idén senki nem halt meg szén-monoxid-mérgezésben Budapesten

Kikapcsolhatják a gázt közel 200 lakásban

Idén senki nem vesztette életét szén-monoxid-mérgezés következtében Budapesten, a Fővárosi Kéményseprőipari (FŐKÉTÜSZ) Kft. és a lakosság együttműködésének köszönhetően – jelentette ki a társaság igazgatója szerdán Budapesten. Kovács Balázs a fűtési szezon megkezdése alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte: az egyre javuló kapcsolatot …

Trócsányi: kiállják az alkotmányosság próbáját a bankokról szóló jogszabályok

Mindenben ki fogják állni az alkotmányosság próbáját a devizahitelekkel kapcsolatos jogszabályok – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden Pécsen. A miniszter a Fidesz országjáró sorozatának pécsi rendezvénye előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a devizahitelesek ügyét megoldani hivatott jogszabályok megalkotására …

Jogszabályváltozás – Októbertől csökken a távhő ára

A februárban elfogadott rezsicsökkentési törvény október 1-jén hatályba lépő szabálya szerint a távhő díja akkortól 3,3 százalékkal csökken. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a lakossági felhasználó részére, a távhő szolgáltató által kibocsátott számlában, a 2014. szeptember 30-át követő időszakban igénybevett …

Öt év alatt hatvan milliárd volt a nyári viharkár

Május eleje és augusztus vége között 2010-től mostanáig 762 ezer viharkár bejelentést regisztráltak a biztosítók, közel 60 milliárd forint értékben – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kedden az MTI-vel. A legrosszabb év az induló, 2010-es volt. Akkor 311 ezer …