Nyertek, mégis hoppon maradtak

Szeged – Az IKV miatt csúszott le a panelprogramról a Kemes utca 14. szám alatti társasház. A lakók szerint milliókat vesztenek emiatt. A házkezelő állítja, a félretett pénz később felhasználható.

– Kétségbe vagyunk esve. Félünk, hogy kimaradunk a panelfelújításból. És oda lesz az a sok pénz is, amit eddig rááldoztunk. Úgy tudjuk, nyertünk. Az újságban mindig figyeltük, melyik ház kezdheti el a renoválást. A miénk sosem volt köztük. Ez lett gyanús – panaszolta a szegedi Kemes utca 14. szám alatt lakó Kákonyi Andrásné.

Tulajdonostársaival együtt elmondta, az ötemeletes panelházuk közös képviselője kezdetektől az IKV Zrt. A 30 lakásos épület korszerűsítésére a panelprogram utolsó körében, vagyis 2009-ben pályáztak. A nyílászárók cseréjére és a homlokzat szigetelésére összesen közel 35 millió forintot költenének. Az önkormányzat 7 millió forint támogatást ítélt meg, ha az állam finanszírozza a maga 17 millió forintos részét. A lakóknak a maradék 11 millió forintot kell kifizetniük. Az önrészhez nem bankhitelt akartak felvenni, hanem lakástakarék-számlán gyűjtötték a pénzt. Miután azt a tájékoztatást kapták, hogy az állam támogatása is megvan, az ingatlankezelő közvetítésével a társasház árajánlatot kért három cégtől, és a nyertest is kiválasztotta. Gera Ferenc hozzátette, az IKV azóta csak annyit közölt, hogy tavaly áprilisban elküldte a dokumentációt a pályázatokat kezelő állami cégnek. Az augusztusi lakógyűlésen sem mondtak újabbat.

– Ha nem lesz panelfelújítás, akkor elveszítjük azt a több mint 100 ezer forintot, amit az önerőhöz készpénzben befizettünk. A lakástakarékot már csak másfél hónapig használhatjuk fel, ha nem költjük el, az arra kapható másfél millió forintos állami támogatásról is lemondhatunk. A pályázatírásra költött 825 ezer forintot szintén kidobtuk az ablakon. Nem beszélve arról, hogy a felújítással spórolni akartunk a fűtésszámlán – vette át a szót Juhász Lászlóné.

Megkérdeztük az IKV-t, mi történt. Nagy Ferenc elnök-vezérigazgató azt írta: „a tájékoztatás a lakók felé elment, ebben tájékoztattuk őket, hogy az állami támogatási szerződés megkötése meghiúsult, ezért az önkormányzattal sincs lehetőség ennek megkötésére. Arról, hogy milyen lehetőségekkel élnek a továbbiakban a felújításra, illetve az eddig félretett pénzekkel kapcsolatban is a lakók döntenek”.
A lakókat hidegzuhanyként érte a rossz hír. Azt mondták: nem hagyják annyiban a dolgot.

A Kemes utcaiak a pályázati dokumentumokkal. Nem hagyják veszni a pénzüket. Fotó: Frank Yvette

A Kemes utcaiak a pályázati dokumentumokkal. Nem hagyják veszni a pénzüket. Fotó: Frank Yvette

Lekésték a határidőt
A lakók nem kapták még meg az IKV levelét. Jelenlétükben felhívtuk a pályázatokat koordináló Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-t (ÉMI). Ott az ügyintéző megerősítette, hogy elveszett a Kemes utcaiak állami támogatása. Az IKV ugyanis nem küldte be a tavaly januári határidőre a pályázati dokumentációt. Kérvényezte ugyan a társaság, hogy később adhassa be, de a kérelmet csak egy héttel a határidő lejárta után postázta. Emiatt az ÉMI nem fogadhatta be a dokumentumokat, el kellett utasítania a ház pályázatát. Az ügyintéző azt ajánlotta, figyeljék a hamarosan megjelenő Panel III-as pályázatot az ÉMI vagy a szaktárca honlapján, illetve a Magyar Közlönyben. Feltehetőleg olyan lesz a kiírás, amelyre újra pályázhatnak.
Forrás: delmagyar.hu