Még a teljes vételár kifizetése előtt lehet kérni ezt a támogatást

Már most számolhatnak a lakásvásárlók a CSOK-kal, vagyis a Családok Otthonteremtési Kedvezményével. Bár hivatalosan majd júliustól indul, de 120 napos türelmi idő áll rendelkezésre. Ha valaki tehát most vásárol lakást, most köt adásvételi szerződést, akkor 120 napja van CSOK-ot igényelni, amivel már bőven belecsúszik a júliusba. Mutatjuk a részleteket, aztán érdemes a családoknak részletesen is tanulmányozni a szabályokat.

Németh Eszter párjával és két hónapos kislányával egy 35 négyzetméteres lakásban él, Zalaegerszegen. Szeretnének nagyobb lakásba költözni, sőt már el is kezdték keresni az új otthonukat – mondta a Híradónak a fiatal édesanya, aki szerint a támogatás nélkül nem tudnák ezt megtenni.

A Családok Otthonteremtési Kedvezményét – régi nevén a szocpolt – július 1-jétől lehet igényelni. A támogatást azok vehetik igénybe, akiknek már van gyermekük vagy tervezik a családalapítást. A kedvezményt használtlakás-vásárláshoz és meglévő bővítéséhez is lehet majd igényelni.

Szocol-Csok-2015

Az, hogy ki mennyi állami támogatást kap, függ a gyermekek számától, a lakás alapterületétől és energetikai minősítésétől is. A vissza nem térítendő támogatás 500 ezer és 3 millió 250 ezer forint közötti lehet.

Az adásvételi szerződés megkötése után mindenkinek 120 napja van arra, hogy igényelje a támogatást. Ami azt is jelenti, hogy már az is jogosult lehet a kedvezményre, aki most vesz lakást – tisztázta a Híradónak nyilatkozó szakértő.

Hogyha március 4-e után kötött valaki adásvételi szerződést, jogosult lehet a kedvezményre, abban az esetben, hogyha 120 napon belül elindítja a kérelmet. További fontos feltétel, hogy az adásvételi szerződésben a teljes vételár nem kerülhet kiegyenlítésre, mert, ha kifizetjük, akkor visszamenőleg már nem leszünk jogosultak rá – magyarázta Ernszt Anikó, a hitelnet.hu szakértője.

hirado.hu