Kismértékben nőtt a Generali kárkifizetése

A Generali Biztosító október végéig 250 ezer káresetre 25 milliárd forintot fizetett ki, ez darabszámban kevesebb, értékben több, mint egy évvel ezelőtt – közölte a biztosító hétfőn az MTI-vel.

A múlt év azonos időszakában 270 ezer kárra fizetett a biztosító 23 milliárd forintot.

A károk háromnegyede – 14,5 milliárd forint – vagyoni jellegű volt az idén, tavaly ez 12 milliárdot tett ki.

A vagyoni jellegű károk többsége 2015-ben a lakásokhoz kapcsolódott,  170 ezer kárra 7,5 milliárd forintot fizetett ki a biztosító az egyéni lakás- és társasházi biztosítások terhére.

A károk 37 százaléka csőtöréshez, 33 százaléka pedig elemi károkhoz köthető. Az ingatlanokhoz köthető káresetekből mintegy 60 ezret Budapesten regisztráltak, ezekre 3 milliárd forint volt a kifizetés, de kiemelkedően sok kárbejelentés érkezett Pest, Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is.

A gépjárműkárok értéke közel 10 milliárd forintot tett ki október végéig. A legtöbb kár továbbra is ütközésekből és koccanásokból származott.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint az idei első háromnegyed évben a Generali díjbevétele 91,3 milliárd forint volt. Ennek egyharmada származott az életbiztosításokból, a nagyobb hányad pedig a nem élet jellegű biztosításokból érkezett. A biztosító teljes díjbevétele 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Forrás: mti.hu