-
Gyorsmenü
-
Komoly változások előtt áll a fizetéstechnológia, azaz néhány éven belül már messze nem csak készpénzzel vagy bankkártyával fogunk fizetni – állítják a MasterCard szakértői. Sőt, a fizetéstechnológiai világcég szerint Közép-Európa, így Magyarország is meglepően jól áll az új technológiák elfogadásában: …
Jelentős mértékben nőtt a fizetési hajlandóság a követeléskezelőkhöz került ügyekben, és felére esett az egyáltalán nem behajtható tartozások aránya – hangzott el az EOS Csoport mai napon tarott sajtótájékoztatóján. Jelentősen nőtt a fizetési hajlandóság a magyar lakosság, illetve a kis-, …
Sportot űznek a gázlopásból, és lopják az áramot is – a kérdés Galambos Lajos ügye miatt kerülhetett most újra előtérbe. Egy felmérés szerint 50 ezer család éves fogyasztását nyúlhatják le az áram- és gáztolvajok. Ezeket a számokat a Magyar Energetikai …
Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatással segítik a használtautó vásárlókat: egy ügyfélkapu regisztrációval és az adott gépjármű rendszámával bármikor online lekérdezhetők a jármű adatai, például a kilométeróra állása – közölte a szolgáltatást elindító Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) pénteken az MTI-vel. Két …
Elképzelhető, hogy az október végi brüsszeli döntés hatására vissza kell emelni a gázpiacon a tőkemegtérülési mutatót, de sem ez, sem más tényező nem fordíthatja vissza a lakosságnál elért rezsicsökkentést, azaz az árak a következő években is legfeljebb a jelenlegi szinten …
A váratlan kiadásokra tesznek félre elsősorban a magyarok, de sokan spórolnak a nyugdíjas évekre is, a többségnek a befektetett tőke biztonsága a legfontosabb szempont – derül ki a CIB Bank és a GfK közös, megtakarítási szokásokat vizsgáló kutatásából. A reprezentatív …
Korszerűbb lett és bővült Pécs távhőrendszere annak a mintegy 569 millió forintos beruházásnak köszönhetően, amelyet a napokban fejezett be a városi szolgáltató Pétáv Kft. A társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert 253,52 …