Ez a lomisok új trükkje: áldatlan állapotok Budapesten + képek

Hiába született meg az új hulladékgazdálkodási törvény, a lomisok továbbra is agresszíven nyomulnak a főváros közterületein.

Hiába él január elsejétől az új hulladékgazdálkodási törvény, amely többek között tiltja a lomok hazavitelét, a „lomisok” továbbra is agresszíven nyomulnak a főváros közterületein. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Pénzcentrum.hu szerkesztőségébe beküldött olvasói levél: „Május 25-29. között van a Hegyvidéken a hivatalos lomtalanítás. Ahogy az lenni szokott, a napokban megjelentek az „újrahasznosítók” a kerület utcáin. Ami viszont számomra újdonság, a lomisok a fákra, villanyoszlopokra, házak kerítéseire területfoglalást jelző táblákat is kiaggattak. Véleményem szerint ez azon túl, hogy súrolja a jó ízlés határát, jogilag sem állja meg a helyét” – írta olvasónk levelében, aki képeket is mellékelt az említett kartonpapírból készült táblákról.

24-lomtalanitas_1

Területfoglalást jelző tábla az Alkotás úton: ALKOTÁS 49-51.ig … LOMIS RUNCIÉ

„Régóta probléma a Hegyvidéken az FKF Zrt. által szervezett éves lomtalanítás. Két éve megpróbáltunk Nyugati-európai mintára a cég vezetőivel együtt egy olyan rendszert kidolgozni, hogy az itt élő lakóközösségek (társasházak) lomtalanítási kupont kapjanak, amit az év folyamán, előre egyeztetett módon tudnak beváltani, illetve felhasználni. Így kevésbé koncentráltan oszlana el a háztartások lomjának elszállítása és a lomisok sem ülnének 2 hétig az utcákon. Meglepetésemre azonban az általunk végeztetett reprezentatív felmérés azt erősítette meg, hogy a kerületben élő emberek többsége továbbra is az egy hetes, teljes kerületet érintő lomtalanítást preferálja, ezért nem valósult meg az új rendszer” – mondta el lapunk megkeresésére Váczi János, a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere.

„A táblázás évek óta jelen van, bár eddig jellemzően gépkocsi ablakba helyezték el a területfoglaló táblákat. Idén azonban a tilosban parkoló vagy várakozó, illetve parkolási díjat nem fizető gépkocsikkal, furgonokkal jóval szigorúbban bánunk, lebilincseljük, illetve elszállítjuk őket, hiszen máskülönben a büntetések végrehajtása sok esetben kivitelezhetetlen. Feltehetően ezért kezdték el például fákra is kiszögezni a táblákat. Ez elfogadhatatlan és természetesen a közterület-felügyelők büntetik az elkövetőket rongálás, vagy természetkárosítás címen. Eljárni azonban csak akkor tudnak, ha rajtakapják a tábla kirakása közben az elkövetőket” – osztotta meg tapasztalatait Váczi János.

24-lomtalanitas_2
Egy másik tábla a XII. kerületi Kiss János altábornagy utcában

„Egy másik XII. kerületi lakos beszámolója szerint a lomisok ennél is tovább mennek: Micsoda véletlen, hogy épp a napokban loptak le a házunk faláról egy lassan 100 éves antik utca névtáblát. A tábla bár vasból volt, értéke nem sok lehet, hacsak eszmei értékét nem számítjuk. Nekem már nagyon a szívemhez nőtt. Pofátlanság, a lomisok egyre agresszívebbek” – írta levelében egy másik XII. kerületi olvasónk.

„A lomtalanítás idején, illetve az azt megelőző majd követő napokban megerősített létszámban közterület-felügyelő, rendőrjárőr páros dolgozik a kerületben. Munkájukat sokszor még a helyi polgárőrök is segítik. Az önkormányzat – szintén a rendőrséggel közösen – a honlapján, a facebook-oldalán folyamatosan közöl információkat a lomtalanításról. Felhívjuk például az itt élők figyelmét, hogy csak abban az időben rakják ki a lomot, amikor azt az FKF Zrt. levélben megjelöli, hiszen, ha hetekkel, vagy akár csak napokkal hamarabb kidobálják a használt dolgokat, azzal csatatérré változtatják a lakókörnyezetüket. A közterület-felügyelők ezzel kapcsolatban is határozottan járnak el, aki nem a kijelölt időben pakolja ki a lomját, büntetésre számíthat” – fűzte hozzá a Hegyvidék alpolgármestere.

24-lomtalanitas_3

A budapesti kerületekben a mai napig uralkodó állapot főként a legfrissebb szabályozás szerint érthetetlen. A 2013 január elseje óta hatályos új ulladékgazdálkodási törvény értelmében ugyanis a lomtalanítás során közterületre helyezett hulladék a közszolgáltató tulajdonát képezi. Így a területfoglalók jelenléte és gyakorlata a fővárosi közterületeken már magában jogbiztonsági kérdéseket vet fel. A probléma kezeléséig viszont évente egyszer kénytelenek lesznek a lakóközösségek a helyzettel megbarátkozni. A közszolgáltató ugyanis évente legalább egy alkalommal továbbra isgondoskodik a lomtalanítás megszervezésérõl és lebonyolításáról, illetve a lomtalanítás során közterületre helyezett hulladék elszállításáról. Nagy kérdés tehát, hogy mikor térnek át kizárólag a megrendelésre történő elszállításra. Egy ilyen rendszerben ugyanis elvileg a lakóházak külön-külön, más-más időpontban, telefonon rendelhetnék meg a konténert. Így végleg megoldódhatnának az évente egyszer jelentkező kaotikus állapotok. Igaz, díjazás (5 700 forint + ÁFA/m3) ellenében erre már most is van lehetőség a fővárosban.

 

forrás: www.penzcentrum.hu/lakas/ez_a_lomisok_uj_trukkje_aldatlan_allapotok_budapesten_+_kepek.1036545.html