Harminc százalékkal kevesebb volt decemberben a háztartások gázfogyasztása a két évvel ezelőttihez képest, a szokatlanul enyhe időjárásnak köszönhetően – mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője az InfoRádiónak.
A hivatal három év adatait hasonlította össze, a 2011., 2012. és 2013. október elsejétől december 28.-ig terjedő időszakot vizsgálták – tájékoztatott Scherer Zsolt. Az adatokból az derült ki, hogy az átlaghőmérséklet jelentősen emelkedett, míg 2011-ben a napi átlaghőmérséklet 5,5 fok volt, 2013 – ban már 7 fokra nőtt az érintett periódusban.
A hőmérséklet-emelkedés a hazai fogyasztásban is érezteti hatását. Míg 2011-ben az összes fogyasztás 3845 millió köbméter volt, addig idén 2776 millió. Vagyis a hivatal szóvivője szerint jól látszik, hogy a hőmérséklet-emelkedés befolyásolja a fogyasztás mennyiségét. Ez a folyamat követhető a legnagyobb napi fogyasztásban is. Míg 2011-ben 62,6 millió köbméter volt a napi csúcs, addig az idei évben, a vizsgált időszakban mindössze 49,4 millió.
A megtakarításokat illetően a vizsgált időszak számszerűsített adataira még várni kell, de Scherer Zsolt szerint az teljesen világos, hogy a háztartások által fizetendő költségeket egyrészről a kormány által bevezetett rezsicsökkentés, másrészről a kedvező időjárás is enyhíti.
forrás: pénzcentrum.hu