A Business Insider összeállított egy hétpontos listát, amit majdnem minden ingatlant vásárló elkövet. Például nem érdemes nagyon ragaszkodni egy kívánt ingatlanhoz, illetve fontos az is, hogy még a vásárlás előtt legyünk azzal tisztában, mekkora hitelt kaphatunk.
Hétpontos listát állított össze a Business Insider, mely azokra a pontokra hivatott rávilágítani, amelyeket általában szinte minden lakásvásárló elkövethet.
Sok ember számára élete legnagyobb befektetése saját otthona megvásárlása. Akár először vásárolunk ingatlant, akár második, harmadik vásárlás ez, érdemes lehet az alábbi pontokat figyelembe venni, így komoly pénzeket takaríthatunk meg, illetve nem várt költségeket is kinullázhatunk.
- Amikor rossz ingatlanügynököt használunk. Nem biztos, hogy a nővérünk ingatlanügynök barátja a legjobb megoldás a vásárlásra, fontos az, hogy olyan ügynököt válasszunk, aki átlátja a teljes ingatlanpiacot és up-to-date a területet illetően.
- Amikor nem tudjuk, mekkora hitelre számíthatunk. Legyünk tisztába azzal, hogy mekkora az a hitelösszeg, amit meg tudunk szerezni, mielőtt túlságosan is megtetszene nekünk egy ingatlan. Így ennek tükrében felelős döntést tudunk hozni, és nem ringatjuk magunkat olyan álmokba, melyek elérhetetlenek.
- Amikor minden pénzt az ingatlanra költünk. Még ha meg is kapnánk egy nagyobb összegű hitelt és egy kategóriával nagyobb ingatlant is tudnánk vásárolni, nem biztos, hogy ez megérné. Ugyanis bármikor bejöhet egy váratlan kiadás, letépheti egy szél a tetőt, vagy befigyelhet egy nagyobb fenntartási költség is társasház esetén. Rakjunk félre pénzt az ilyen kiadásokra, ne költsük minden pénzünket az ingatlanra.
- Amikor tanácsot kérünk családtagoktól, barátoktól. Legyünk nagyon óvatosak azzal, hogy kik adnak nekünk tanácsot az ingatlanvásárlás előtt, mivel nem biztos, hogy az illetők – bár hiába rendelkezhetnek ingatlannal – a legjobb tanácsadók.
- Amikor nem vizsgáltatjuk át az ingatlant vásárlás előtt. Fontos, hogy átnézessük a házat szakértőkkel még a vásárlás előtt, még ha ez le is lassítja a vásárlás folyamatát. Megéri az átnézetés, mivel így kiderülhetnek rejtett problémák, amelyekkel később nekünk kellene vesződnünk vásárlás után.
- Amikor túl sok feltételt szabunk. Sok potenciális vásárló annyi feltételt köt ki a vásárlás teljesüléséhez, hogy az eladók esetleg elállhatnak az ingatlan eladásától. Lehet olyan ajánlatot tenni, mely biztosít számunkra utat az elálláshoz a túlzott megkötések nélkül.
- Amikor túlságosan megtetszik nekünk egy ingatlan. Ne hagyjuk, hogy egy ingatlanba túlságosan is „belehabarodjunk”, mivel ha mégsem szerezzük meg az ingatlant, akkor az nagy csalódást jelent majd, illetve ha túlságosan is beleszeretünk egy lakásba, akkor hajlamosak lehetünk nem észrevenni bizonyos hibás pontokat.
Forrás: hvg.hu