
Kigyulladt egy padlástéri lakás egy túrkevei társasházban
Társasházban keletkezett tűz Túrkevén, a Setét Mihály utcában, emiatt 25 embernek, köztük öt gyereknek el kellett hagynia a 33 lakásos épületet – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap az MTI-vel.
S. Tóth Anikó tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően elektromos zárlat okozta a padlástéri lakásban, az oltásához a tűzoltóknak meg kellett bontaniuk a tetőszerkezetét. A tüzet már eloltották, senki nem sérült meg. Jelenleg szellőztetik az épületet, a lakók a szabadban várakoznak.
Tűz Hosszúpályiban, 28 embernek kellett elhagynia otthonát
Kigyulladt egy sorház tetőszerkezete péntek késő este a hajdú-bihari Hosszúpályiban, a tűz miatt 28 embernek kellett éjszakára elhagynia az otthonát – közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Madai Petra elmondta: az öt lakásból álló társasház tetőszerkezetének 50 százaléka leégett. A debreceni hivatásos és a létavértesi önkormányzati tűzoltók kiérkezésére az ott lakó 14 felnőtt és 14 gyerek már elhagyta az épületet.
Senki sem sérült meg, valamennyien rokonoknál töltik az éjszakát. A tűzoltók négy vízsugárral a tüzet eloltották, jelenleg az utómunkálatokat végzik a helyszínen – tette hozzá a szóvivő.
Kiégett egy társasház lakása Nyíregyházán – FRISSÍTETT (új: nincs áram és gáz)
Szünetel az áram- és a gázszolgáltatás abban a nyíregyházi társasházban, amelynek nyolcadik emeleti lakásában tűz ütött ki kedd délelőtt – közölte honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Ferenc körúti házban a szolgáltatások kimaradása 27 lakást és 70 lakót érint, a vízellátásában és fűtésben viszont nincs fennakadás. A szolgáltató munkatársai szerda reggel megkezdik a rendszerek helyreállítását, így a délutáni órákra várhatóan helyreáll az áram- és gázszolgáltatás az érintett lakásokban.
A tűz az épület nyolcadik emeleti lakásának konyhájában keletkezett, az oltás idejére az érintett lépcsőházban húsz embernek kellett elhagynia otthonát.
A korábban közöltekkel ellentétben nem öt, hanem három embert vittek kórházba füstmérgezés gyanújával. Ők a tűz idején a lakásban tartózkodtak, de sikerült kimenekülniük, az ingatlan azonban lakhatatlanná vált.
Forrás: mti.hu