
Hétfő délelőtt az Alkotmánybíróság (AB) nyilvános határozathirdetésen ismerteti a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését. A kormány november végén fordult az AB-hoz, hogy az alaptörvény értelmezését kérje a devizahitelekkel összefüggésben. A Nol.hu szerint a határozat megszületett, csak ki kell hirdetni.
Az indítvány két elvi kérdést tartalmaz.
- Egyrészt, hogy az alaptörvényből levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná.
- Az indítványának másik eleme az, hogy a devizahitel-szerződések milyen keretek között módosíthatók jogszabállyal.
A kormány devizahitelekkel kapcsolatos indítványa konkrétan három ponton kéri az alaptörvény értelmezését.
- A tisztességes gazdasági verseny, az erőfölénnyel való visszaélés, illetve a fogyasztók jogainak kérdéskörében,
- Az emberi méltóság sérthetetlenségével kapcsolatban
- A demokratikus jogállamiság vonatkozásában
Az utóbbi két kérdésben az értelmezést az indítványozó abból a szempontból kérte, hogy milyen alkotmányossági feltételekkel módosíthatók jogszabállyal fennálló szerződések. A kormány kérdései nem valamely konkrét devizahiteles probléma megoldására irányulnak.
Az AB eljárásának nem tárgya a Kúria devizahitelekkel kapcsolatban tavaly decemberben hozott jogegységi határozata, és szintén nincs közvetlen kapcsolat az alkotmánybírósági eljárás és az Európai Unió Bírósága előtt folyó eljárás között.
Forrás: index.hu