MABISZ: több mint 21 ezer bejelentés, 1,6 milliárdos viharkár

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) első összesítése szerint a múlt heti Yvette névre keresztelt ciklon miatt május 19-éig több mint 21 ezer bejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült összege meghaladja az 1,6 milliárd forintot – közölte a szövetség kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a ciklon két-háromszorosára növelte a biztosítóknál az ilyenkor szokásos kárbejelentések számát, de volt olyan nap, mikor ötször több bejelentést regisztráltak.

A leggyakrabban a villámok és a fák kidőlése okozta a kárt, de sok esetben sérültek a tetők és beáztak az épületek is.

A legtöbb bejelentés Somogy, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Heves és Pest megyéből érkezett, illetve a fővárosból és annak vonzáskörzetéből.

A MABISZ adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele – a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt – 104,9 milliárd forintot tett ki. Az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 2,98 millió volt, 93 ezerrel maradt el a 2010. évitől.

A 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot. A magyarországi ingatlanok mintegy 72 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással.

Forrás: mti.hu