Bankszövetség: a jövedelemarányos törlesztőrészlet szabályozás 30 százalékkal csökkentheti az új lakossági hitelek kihelyezését

A Magyar Nemzeti Bank által tervezett jövedelemarányos törlesztőrészlet (PTI) szabályozás várhatóan mintegy 30 százalékkal csökkentheti az új lakossági hitelek kihelyezését, emiatt késik majd a trendforduló a hitelnyújtásban – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Magyar Lízingszövetség közgyűlésén, kedden Budapesten.

Kiemelte: az eddigi megbeszélések alapján a kormány 2016 előtt nem lát lehetőséget arra, hogy az együttműködésért, a hitelezési aktivitás várható bővítéséért cserébe kedvezményt adjon a bankadóból a magyarországi hitelintézeteknek. A mostani megbeszélések alapján várható viszont a pozitív adóslista kötelezővé tétele – fűzte hozzá a bankszövetség főtitkára.

Hangsúlyozta: a bankszövetségnél arra számítanak, hogy az önkormányzati választások környékén jön a devizahiteles csomag.
Kovács Levente a bankszektor globális kihívásai között említette a bázeli szabályozást, a bankszanálási mechanizmust, a strukturális problémákat és a fogyasztóvédelmi kérdéseket.

A főtitkár kiemelte: a politikai elit mára visszaszerezte a pénzügyi szektor felett azt a hagyományos hatalmat, amelyet a történelem folyamán sokáig élvezett.
A jelenlegi folyamatokat elemezve elmondta: megszűnik a magyarországi bankok esetében a likviditásimport, napjainkra 104 százalékra esett vissza a bankszektor hitel/betét aránya, és hamarosan elérheti a 100 százalékot is. Emögött óriási szóródás húzódik meg: a szövetkezeteknél és egyes nagybankoknál 30-80 százalék közötti ez a hányad, más bankoknál akár 150 százalék körüli a mutató.

Rámutatott: csökken a bankok bevételi bázisa, amit a jegybanki kamatcsökkentés tovább mérsékel, viszont a hosszú távú terhek megmaradnak a banki költségek között.

Kovács Levente úgy ítélte meg, hogy az önkormányzati választások környékén jön a devizahiteleseket érintő csomag, az a bankszövetség várakozása, hogy az árfolyamgát kibővítésével, azaz a kötelező tételével, illetve a teher kis mértékben a bankszektorra terelésével fogják megoldani a problémát. A bankszövetség szerint elfogadható, kedvező a jelenlegi árfolyamgát, ezért ennek valamifajta átalakítását támogatnák – mondta Kovács Levente.

Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a közgyűlés után elmondta: egyetértenek a bankszövetséggel, a jegybank tervezett jövedelemarányos törlesztőrészlet (PTI) szabályozása a lízingcégeknél is visszavetheti a lízingelést, az új kihelyezéseket. Kiemelte: várhatóan a pályakezdőket, a kis- és közepes cégeknél dolgozókat és a vidékieket érinti majd ez kedvezőtlenül, mert ezeknél a társadalmi csoportoknál alacsony a legális, adózott jövedelem.

Forrás: mti.hu