A lakásárak csökkenésében szerepet játszott a Nemzeti Eszközkezelő is

A Nemzeti Eszközkezelő a hitelnyújtáskor becsült ár 35-55 százalékáért vásárolta meg tavaly a lakásokat, emiatt országosan az átlagos lakásár 3 százalékkal csökkent – közölte az FHB bankcsoport csütörtökön az MTI-vel.

Az ország keleti megyéiben estek leginkább a lakásárak, azokon a területeken, amelyeken jelentős volt a kényszerértékesítés.
A lakásárak egyedül Győr-Moson-Sopron megyében emelkedtek tavaly, itt vásárolta a legkevesebb lakást az eszközkezelő.

Az FHB lakásárindexe 1998-ban 50 pontról indult, a múlt év végén 154,9 ponton állt. Az inflációval korrigált érték viszont csak 97,7 pont volt 2013 végén. Idén várhatóan nem fog lényegesen elmozdulni a mutató.

Továbbra is esik az ár a depressziósnak mondott területeken. Áremelkedésre a következő területeken lehet számítani: a Balaton környékén, és az attól nyugatra eső megyékben. Kedveltek még a Budapestről autópályán 2 órán belül elérhető nagyvárosok frekventált területei. A fővárosban a 4-es metró átadása miatt emelkednek az árak a vonal, valamint Érd és Budaörs környékén. Áremelkedésre lehet számítani még a budapesti belvárosban is.

Forrás: mti.hu