
Üzembe helyezték az első, mindenki számára elérhető, közterületen lévő defibrillátort hétfőn Budapesten – közölte a Magyar Vöröskereszt. Az első készüléket a város egyik legforgalmasabb pontján, az Erzsébet téren helyezték el, a tesztüzem az év végéig tart.
A több szervezet összefogásával megvalósuló kezdeményezés célja, hogy minél több közterületen legyen bárki számára elérhető defibrillátor. Utcákon, tereken, strandokon, kikötőkben, állomásokon, forgalmas közterületeken kerülnek fel speciális oszlopokra ezek a készülékek.
- Budapest, 2014. október 13. Az első defibrillátor a közterületi életmentő program tesztüzeme indulásának napján a fővárosi Erzsébet téri Akvárium Klub területén 2014. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János
- Budapest, 2014. október 13. Csabai Edvin, a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója a közterületi életmentő program tesztüzemének indulásán átadott első defibrillátorral a fővárosi Erzsébet téri Akvárium Klub területén 2014. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János
- Budapest, 2014. október 13. Csabai Edvin, a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója (k) a közterületi életmentő program tesztüzeme indulásán átadott defibrillátor használatának bemutatóján a fővárosi Erzsébet téri Akvárium Klub területén 2014. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János
- Budapest, 2014. október 13. Csabai Edvin, a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója a közterületi életmentő program tesztüzemének indulásán átadott első defibrillátorral a fővárosi Erzsébet téri Akvárium Klub területén 2014. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János
- Budapest, 2014. október 13. Defibrillátorra figyelmeztető táblák és az első készülék a közterületi életmentő program tesztüzeme indulásának napján a fővárosi Erzsébet téri Akvárium Klub területén 2014. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János
- Budapest, 2014. október 13. Spaller Endre, a Nermzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke beszél a közterületi életmentő program tesztüzeme indulásakor az első defibrillátor átadásán a fővárosi Erzsébet téri Akvárium Klub területén 2014. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János
- Budapest, 2014. október 13. Defibrillátorra figyelmeztető táblák és az első készülék a közterületi életmentő program tesztüzeme indulásának napján a fővárosi Erzsébet téri Akvárium Klub területén 2014. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János
A magyar lakosság kevesebb mint öt százaléka tud vagy mer életet menteni. A hétfőn elindított közterületi életmentő program alapvető célja, hogy a defibrillátor fontosságára hívja fel a figyelmet, hiszen használatával megsokszorozható az újraélesztés sikeressége.
Magyarországon naponta hetven ember veszíti életét hirtelen szívhalál következtében.
Forrás: hirado.hu