Devizahitelek – Jogerős a Credit House ellen hozott ítélet – Másodfokon is pert vesztett az UniCredit

Tisztességtelenek a Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt. általános szerződési feltételei a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozata szerint, a bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedik.

A másodfokú bíróság szerint a Fővárosi Törvényszék által hozott ítélet, az indokolás kiegészítésével, alapvetően helytálló, a pénzintézet egyoldalú módosítást lehetővé tevő szerződéses kikötései nem felelnek meg az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének, ezért tisztességtelenek és érvénytelenek.     A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybírósághoz való fordulásra vonatkozó kérelmét, és 504 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a társaságot.

A bíróság szerint a bank által használt kifejezések túl általánosak, így az átlagos fogyasztó egyebek mellett nem tudja felmérni, milyen módon és mértékben változnak az általa vállalt kötelezettségek.

Az ítélet szóbeli indoklása során a tanácselnök hangsúlyozta: a törvényi szabályozás lényege a konjuktivitás – az összekötés, az összekapcsolás -, ezért amennyiben akár egy rendelkezés nem felel meg valamely kritériumnak, a további kikötések vizsgálata szükségtelen, a tisztességtelenség vélelme fennáll.

 

UNICREDIT

Az eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában helyben hagyta az általa javított elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.

Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet bizonyos pontjait hatályon kívül helyezte, mivel álláspontja szerint a felperes pénzintézet keresetének érintett részei nem vizsgálhatók.
A másodfokú bíróság továbbá az alperes magyar állam fellebbezésének részben helyt adva javította az elsőfokú ítéletet.

A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére vonatkozó javaslatát,illetve azt a megismételt kérelmét, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Bírósághoz, és 579 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a társaságot.

Forrás: hirado.hu