Költségvetés – Rétvári: érezhetően jobb a nyugdíjasok helyzete, mint hat évvel ezelőtt
Kiszámíthatóbb és érezhetően jobb a nyugdíjasok helyzete napjainkban, mint amilyen hat évvel ezelőtt volt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Rétvári Bence kifejtette: a nyugdíjak összegszerűen 21,1 százalékkal magasabbak most, mint hat évvel ezelőtt, s az elmúlt időszakban a forint értékállóságának és az alacsony inflációnak az egyik legnagyobb nyertesei a nyugdíjasok voltak.
Kitért arra is, hogy ha a fenti számból leveszik a pénzromlás mértékét és csak a vásárlóérték emelkedését nézik, akkor az látható, hogy 8,6 százalékos volt a bővülés a nyugdíjaknál. Több mint egyhavi nyugdíj összegével ér többet most a juttatás, mint hat éve – mondta.
Összegzése szerint a nyugdíjak értékállóságára és értéknövekedésére a Fidesz-KDNP-kormány a garancia, hiszen míg a szocialisták idején egyhavi nyugdíjjal csökkentették a juttatást, elvették a 13. havi nyugdíjat, addig azt többszörösen kompenzálta a jelenlegi kabinet a hatéves kormányzása alatt.
A parlamenti államtitkár elmondta: a jövő évi költségvetés és adótörvény rendelkezései alapján az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése szintén pozitívan érinti a nyugdíjasokat, ez az intézkedés egy nyugdíjas házaspárnak több tízezer forintot jelenthet. A rezsicsökkentés is kiadásmérséklést jelentett, egy társasházban, földgázzal fűtő nyugdíjas házaspár évente 88 ezer forintot, távfűtés esetén 83 ezer forintot, míg családi ház esetében 116 ezer forintot tud megspórolni.
Rétvári Bence a kormány fontos intézkedései közé sorolta, hogy megteremtette a nyugdíjrendszer stabilitását, olyan, a korábbi hárompilléres helyett kétpilléres rendszert alakítottak ki, amely megteremtette a jelenkori és jövőbeni nyugdíjak stabil kifizetésének alapját. Ha ez nem történt volna meg, akkor évtizedes probléma gyűrűzött volna tovább, és több száz milliárd forintos lyukak tátongtak volna a nyugdíjkasszán.
A parlamenti államtitkár kitért a nők 40 éves munkaviszony, illetve gyermeknevelés beszámításával való nyugdíjba vonulásának lehetőségére is, amellyel 150-160 ezren éltek eddig átlagosan.
Rétvári Bence összehasonlításul elmondta:a nyugdíjasok körében a relatív jövedelmi szegénység az elmúlt hat évben egyharmadával csökkent, és míg az unióban átlagosan 13,8 százalék, addig Magyarországon 4,5 százalékos. A szegénységnek kitett nyugdíjasok aránya egynegyedével csökkent, a szegénységi kockázatnak kitettek száma szintén alacsonyabb, ez a szám egy százalékkal van elmaradva az uniós aránytól.
Forrás: MTI