Kiszámoltuk, milyen a magyarok álomlakása

otthonterkep_stat-20170116

Mely lakásokat keresik a leginkább a vásárlók, milyen állapotú, mekkora alapterületű otthonokat lehet könnyen értékesíteni, illetve hol szeretnének venni a vevők? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ az Otthontérkép statisztikái alapján.

Az idén is folytatódó lakáspiaci fellendülés jelei az Otthontérkép statisztikáin is látszanak. A keresések száma 20-25 százalékkal növekedett az elmúlt egy évben. Az előző évekhez hasonlóan továbbra is az látható, hogy a fővárosban a legtöbben a XI., II. és a XIII. kerületben szeretnének lakást vagy házat vásárolni, míg a legcsekélyebb az érdeklődés a XXI., XX. és XXIII. kerületek iránt. Előkelő helyen szerepel még a VI., a VII. és a VIII. kerület, de az V. például csak a középmezőnyben kapott helyet.

Kiszámoltuk, milyen a magyarok álomlakása

Klikk a képre!

A keresési adatok szerint 2015 végéhez képest abban nincs változás, hogy a legtöbben a 12 és 20 millió forint közötti ingatlanok iránt érdeklődnek, de keresettnek számít még a 7 és 12 illetve a 20 és 35 millió forintos kategória is. A lakás méretét tekintve a legnagyobb népszerűségnek az 50 és 75 négyzetméter közötti ingatlanok számítanak, részesedésük a keresések között 30 százalékos. A második legkeresettebb kategóriának a 30-50 négyzetméteres lakások és házak számítanak, melyeket a 75 és 100 négyzetméter közöttiek követnek. Érdekesség, hogy még a 30 négyzetméternél kisebb lakásokra is sokan keresnek rá.

A piaci fejleményeket látva nem meglepő, hogy a lakásvásárlók között a legnépszerűbbnek az újszerű és új építésű ingatlanok számítanak. Az mind egyértelműbb, hogy az új építésű ingatlanokra nagyon ki van éhezve a piac, hiszen népszerűségük annak ellenére ilyen magas, hogy még mindig nagyon kevés új lakás épül. A felújított ingatlanok is rendkívül keresettek, míg felújítandókkal kevesen akarnak bajlódni.

Forrás: portfolio.hu