MNB-lakásárindex: több mint 50 százalékkal emelkedtek a lakásárak Budapesten két év alatt

Több mint 50 százalékkal emelkedtek a lakásárak Budapesten az elmúlt két évben, míg országos átlagban mintegy 28 százalékos volt a növekedés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új, az ingatlanpiaci folyamatok szorosabb nyomon követésére kifejlesztett lakásárindexének adatai szerint, amelyet Fábián Gergely, …

Még a NAV sem tudja, hányan adnak ki lakást Magyarországon

Kevesebb mint 240 ezer emberről tudta tavaly a NAV, hogy lakáskiadással foglalkozhat, de arról nincs adat, hogy valójában hányan adóznak ez után. A hivatalnak tehát nem csak az Airbnb-vel, hanem a feketén ingatlant kiadókkal sem sikerül megbirkóznia – írja a …

Már szinte olyan drágák a használt lakások, mint az újak

A XIII. kerület lakáspiaca az egyik legnagyobb áremelkedést produkálta országos viszonylatban is. A használt lakások 30-50 százalékkal voltak drágábbak 2015 végén, mint egy évvel korábban. A panelek átlagos fajlagos ára az év első 8 hónapjában több mint 350 ezer forint …

Csok – A bankok az igénylések érdemi növekedésre számítanak a feltételek enyhítése nyomán

Érdemi növekedésre számítanak az MTI által megkérdezett bankok a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésekben, mivel olyan ügyfélkör számára is elérhetővé vált a támogatás, amelynek eddig erre nem volt lehetősége. A nemzetgazdasági miniszter egy írásos válaszából pedig az derült ki, hogy …

Ugrásszerű növekedést várnak az új lakások piacán jövő évtől a szakértők

Ugrásszerű növekedésre számítanak az új lakások piacán a jövő évtől a szakértők, 2019-re az átadott új lakóingatlanok száma elérheti az évi 20-25 ezret Magyarországon – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője a hétvégi Lakás 2016 kiállítás és vásár …

Még kedvezőbb lett a csok, bővült a jogosultak köre – FRISSÍTETT

Tovább bővült a családi otthonteremtési kedvezményre (csokra) jogosultak köre, miután a kormány úgy döntött, több könnyítést is bevezet az igénylésnél – jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi, budapesti …

NFM-államtitkár: Magyarország nem mondhat le a fosszilis energiahordozókról

Magyarország az energiaellátás hosszú távú, biztonságos fenntarthatósága és a gazdasági versenyképesség érdekében nem mondhat le a fosszilis energiahordozókról – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára az országos bányásznap központi ünnepségén csütörtökön Gyöngyösön. Az NFM, a Magyar …